augusztus 27. csütörtök
augusztus 27. csütörtök
„Megfegyelmezem… a testemet, mint egy sportoló…” (1Korinthus 9:27 EFO)
A testedzés erősíti az immunrendszeredet, hogy hatékonyabban meg tudj küzdeni a szívbetegséggel, a rákkal, a cukorbetegséggel, a túlsúllyal, a magas vérnyomással, a pajzsmirigyproblémákkal, a memóriazavarral és számos egyéb betegséggel. Az a mozgásforma a legjobb a számodra, amit szívesen végzel és meg tudsz valósítani.
Leginkább az alábbi két okból szoktunk következetlenek lenni az edzéstervünk követésében. Először is azért veszítjük el a mozgás iránti érdeklődésünket, mert nem sok örömünk származik belőle, másodszor pedig azért, mert túl sok időt vagy erőfeszítést igényel. Akár gyorsgyaloglást választasz, akár egy intenzív fitneszórán veszel részt, szinte minden testmozgás ellazítja és felpezsdíti a testedet. Próbálj meg hetente legalább ötször, alkalmanként 30 percet mozogni.
Pál apostol egyetlen szóban foglalja össze a siker titkát, ez pedig a „fegyelem”. „Megfegyelmezem és szolgámmá teszem hát a testemet, mint egy sportoló…” (27. v. EFO) Ezenkívül a feszültségoldásban, a fogyásban és a testsúly megtartásában is segíthet a mozgás, valamint az önértékelésed is javulhat tőle. Ha nem tudsz most időt szakítani egy edzésre, próbálj meg fokozatosan mind aktívabb életvitelre váltani. Parkolj távolabb az élelmiszerbolttól, hogy többet kelljen gyalogolnod a bejáratig. Liftezés helyett gyalog menj fel az emeletre.
Ha korlátozva vagy a mozgásban, sokféle „fotelgyakorlatot” is végezhetsz. Isten megváltott gyermekeként van egy mindennél fontosabb okod arra, hogy fitt maradj: „Testetek a bennetek levő Szentlélek temploma..., dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (1Korinthus 6:19–20). Így imádkozz: „Atyám! Segíts rendszeresen végeznem valamilyen testmozgást!”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?