Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes.
Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa.
Üdvözlöm a Ma ige egész csapatát, szívből örülök és lehetőségem szerint támogatom, és rendkívül fontosnak tartom ezt a missziót! Az életmentés, bátorítás minden hiteles hívő feladata. Jézus Krisztus felmagasztalása Szent Szellem által a legfontosabb, amit életvitelünkkel, hitünkkel tudunk megtenni ki-ki maga ereje és hite szerint. Az ige magját szórni a szívekbe a legjobb vetés. Sok embernek személyesen adom, már több százat adtam oda ifjúnak, idősnek egyaránt. Ezzel a beszélgetést bevezetve az evangéliumról. Jómagam verseimmel fejezem ki sokszor Isten felé a hitem, az elkötelezettségem. Gratulálok a missziós munkájukhoz és Istenünk bő áldását kívánom rá!
Kedves Mai Ige Csapata! Csodálatos ez az önfeláldozó munka amit végeztek és még csodálatosabb meglátni mögötte a Szentlélek erejét. Neki köszönhető, hogy aki nyitott szívvel és figyelmesen olvassa ezeket az írásokat, megtapasztalja, hogy "csak neki" szólnak. A mostani sorozatban én is jelentős megerősítést kaptam az aktuális élethelyzetemben! Dicsőség és hála legyen ezért az Úrnak és az Ő gazdag áldása kísérje a szolgálatotokat és az életeteket!
Tisztelt Mai Ige Csapata! Köszönöm a mostani munkájukat, ami még jobban megerősítette bennem ezt a kijelentést: akik Istent szeretik azoknak minden a javukra van! Valóban megkapjuk a segítséget Istentől, de az időzítés, az élesítés nem ránk van bízva, ami miatt csalódottak vagyunk időnként, de utólag visszatekintve, ami történt, az mindig a maga idejében, jó időben történt. Persze van olyan is, amikor rögtön kapjuk a segítséget, pl. egy vizsga alkalmából. Az viszont nagyon fontos, hogy mondjunk hálát mindenkor. Nagyon jó munkát végeznek! Hajrá Mai Ige Csapata!
Közérthető, világos, életszerű, közhelymentes írások. Ilyenekre van szükség!
Köszönöm ezt a 3 napos sorozatot. Sokat segített a türelem és megértés terén, éppen egy daganatos betegséggel küzdök, amit próbálok türelemmel viselni és úgy felfogni, mint egy Istentől kapott feladatot, amit az Ő segítségével lefogok küzdeni és megfogok gyógyulni! Sokat imádkozom és mindennap erőt merítek a Mai ige napi bátorító üzeneteiből, amit ezúton szeretnék megköszönni a kiadvány szerkesztőinek! További sikeres munkát kívánok Önöknek!❤️
Én igaziból szeretetem Istent, de szeretem a ti munkátokat is, amivel segítettetek Istent személyesen megismerni és a jó utat választva folytatni, a lelkem egyensúlyát megőrizni és a lelki tükörbe is időnként belenézve megvizsgálni a belső állapotomat, az Úr áldja meg a közös munkátokat, minél több lélek ébredésének elérésével, Ámen...!