augusztus 9. vasárnap
augusztus 9. vasárnap
„Eltétetett nekem az igazság koronája…” (2Timóteus 4:8)
A Bibliában említett harmadik korona az igazság koronája. Pál ezt írja: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr... azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését” (2Timóteus 4:7–8).
Egy lelkész ezt így hangsúlyozza: „A Timóteushoz írt 2. levél Pál apostol utolsó általunk ismert írása, és okkal feltételezhetjük, hogy nem sokkal e sorok lejegyzése után vitték a vérpadra. Mégis, a haláltól való rettegés helyett inkább Krisztus második eljövetelét várta. Meg volt elégedve mindazzal... amit a Mester szolgálatában elvégzett. A sportolólét metaforája igen érzékletesen írja le a hívő életet, hiszen a küzdelem, a kitartás, az önfegyelem és a végső győzelem mind jellemzi azt. Az igazság koronája azoké lesz, akik vágyakoznak az Úr Jézus után és várják a visszajövetelét.”
A Tituszhoz írt levelében arról beszél Pál, hogy „várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Titusz 2:13). A lelkész így folytatja: „A pszichológusok szerint a várakozás... csodás gyógyerővel bíró érzelem. A hó fogságába esett emberek a hosszú tavaszi és nyári napok várásából merítenek erőt. A külföldre vezényelt katonák és párjaik csak azért nem őrülnek bele az elválásba, mert a viszontlátás lebeg a szemük előtt... A menyasszony és a vőlegény az esküvő napját várja.” Keresztyén hívőként még csak ezután következnek életed legjobb napjai, és hittel várhatod a menny és az örökkévalóság teljes dicsőségét. Ösztönözzön ez arra, hogy mindvégig hűséges maradj Jézushoz, miközben a visszatérését várod.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?