augusztus 8. szombat
augusztus 8. szombat
„Ki is volna a mi... örömünk, koronánk..., ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?” (1Thesszalonika 2:19)
A Bibliában említett második korona az öröm koronája, melyet azok nyernek el, akik Krisztushoz vezetnek másokat. Ennek az igeversnek a hátterét az ApCsel 17-ben találjuk, ahol arról olvasunk, hogy miként érkezett meg Pál Thesszalonikába. Bement a zsinagógába, „és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta... nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy »ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek«” (2–3. v.). Hallgatói közül többen is megtértek, köztük sok istenfélő görög és jó néhány előkelő asszony is – így jött létre ott egy gyülekezet. Amikor később levelet írt nekik Pál, úgy fogalmazott, hogy ők lesznek a koronája Krisztus visszatérésekor.
Mindannyiunknak követnünk kellene az egyik legnagyobb XX. századi lélekmentő, Bill Bright példáját, aki így vallott magáról: „Noha sokezer embernek beszéltem Krisztusról az évek során, meglehetősen zárkózott ember vagyok, és nem mindig megy könnyen a bizonyságtevés. Mégis rendszeresen gyakorlom, és erre biztatlak téged is: gondolkodj úgy, hogy ha néhány pillanatnál több időt töltesz kettesben valakivel, akkor Isten helyezett mellé azért, hogy beszélj arról a szeretetről és megbocsátásról, amelyet megismerhet, ha hisz Jézus Krisztusban.” Mikor osztottad meg utoljára valakivel az evangéliumot? Valahányszor így teszel, az Úr már készíti számodra az öröm koronáját.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?