július 31. péntek
július 31. péntek
„Velem van az Úr, nem félek…” (Zsoltárok 118:6)
Attól, hogy vezető pozícióban vagy, még nem leszel bátor, de ha bátran viselkedsz, azzal vezetőként tűnhetsz fel mások szemében. Larry Osborne a következőt állapította meg: „Az a legdöbbenetesebb az igazán hatékony vezetőkben, hogy milyen kevés bennük a közös. Amire az egyikük esküszik, attól óva int a másik. Egy tulajdonságuk mégis szembeötlő: bátran vállalnak kockázatot.” A bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy megteszed, amitől tartasz, hogy van merszed szakítani a megszokottal és ismeretlen, új területre lépni.
„Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” (6. v.) – vallotta a zsoltáros. A római történetíró, Tacitus így írt: „A biztonság utáni vágy szembemegy minden nagy és nemes vállalkozással.” A bátorság éppen ellenkező hatást vált ki: ajtókat nyit meg. Ez az egyik legnagyszerűbb gyümölcse. John Henry Newman brit teológus a következőket mondta: „Ne attól félj, hogy véget ér az életed, hanem hogy sohasem kezdődik el.” Ha nincs bátorságod megtenni az első lépéseket, jövőd sincsen. Ironikus, de igaz: akiknek nincs merszük kockázatot vállalni, és akiknek van, ugyanannyi félelmet élnek át életük során. A különbség csak az, hogy míg a félősek visszavonulnak, a bátrak előretörnek.
Te hogyan kezeled a félelmet? Elébe állsz, vagy megpróbálsz kitérni előle? Szoktad-e magad olyan helyzetbe hozni, ahol növelned kell a hitedet, vagy visszahúzódtál a komfortzónádba, ahol soha nincs mitől félned? Válaszold meg ezeket a kérdéseket, mert azután kezdhetsz csak felülemelkedni a félelmeiden.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?