július 20. hétfő
július 20. hétfő
„Gyengeségükben erőre kaptak…” (Zsidók 11:34 SZIT)
A siker úgynevezett „titka” valójában egyáltalán nem is titok! Egyszerűen abban áll, hogy ismét talpra szökkensz, ha padlóra küld az élet, és a tanulságokat levonva haladsz tovább.
A Biblia ezt is mondja még az olyan hithősökről, mint Sámson és Dávid: „Gyengeségükben erőre kaptak, hősök voltak a háborúban, és megfutamították az ellenség sorait” (34. v. SZIT). Figyeld meg, hogy ezek az emberek nem voltak mindig erősek, hanem erőre kaptak. Nem nyertek meg minden csatát, de az igazán fontosakat igen.
1928-ban az akkor harminchárom éves Paul Galvin látta, hogy lehúzhatja a rolót... újfent. Addigra már kétszer is kudarcot vallott az üzleti életben, és kénytelen volt felszámolni az akkumulátorgyártással foglalkozó vállalkozását. Úgy érezte azonban, hogy még mindig van egy bombaötlete, így elment a saját cége árverezésére. A 750 dollárból, amit sikerült összegyűjtenie, visszavásárolta a megmaradt árukészletből a hálózati tápegységeket. Ezekre építve új céget alapított, amely végre meghozta számára a sikert, és innen vonult nyugdíjba is. A vállalat neve idővel fogalommá vált: később Motorola néven vált ismertté. Bizonyára te is hallottál már róla.
Roger von Oech üzleti innovációs szakember mondta: „Ne feledd, hogy a kudarc két előnnyel jár. Először is, megtanulhatod belőle, hogy mi nem működik, másodszor pedig kipróbálhatsz egy új megközelítést... A legtöbben egymással ellentétes fogalmakként gondolnak a sikerre és a kudarcra, pedig mindkettő ugyanazon folyamat eredménye.” A kudarc mindössze késedelmet okoz, nem vereséget. Mindannyian követünk el hibákat – különösen azok, akik csinálnak is valamit. Ha viszont nem vagy hajlandó megkockáztatni a kudarcot, azzal vége a tanulásnak, a növekedésnek és az előrejutásnak.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?