július 12. vasárnap
július 12. vasárnap
„A hit... halott cselekedetek nélkül.” (Jakab 2:26)
Nem lehet, hogy azért alkotnak az emberek negatív képet az egyházról, mert negatív hozzáállást sugárzunk feléjük? És az nem lehet, hogy nekünk pedig az igaz életről alkotott negatív képünk miatt van ilyen kisugárzásunk? Azt gondoljuk – tévesen –, hogy a rossz dolgoktól való tartózkodás az igazlét lényege. „Ne tedd ezt, ne tedd azt, és akkor jó leszel!” Az csak a baj ezzel a megközelítéssel, hogy ha nem teszel semmi rosszat, attól még nem biztos, hogy meg fogod tenni a jót, vagyis amire Isten hív.
Az igaz élet többet jelent a rossz kerülésénél. Tényleg azt hiszed, hogy ez lenne velünk Isten nagy terve? Annyi csupán, hogy ne tegyünk semmi rosszat? Nyilvánvalóan te is örülsz, amikor a gyermekeid vívódások után végül nemet mondanak valami rosszra, de még nagyobb örömet okoz, ha azt látod, hogy fejlesztik a képességeiket, és kihozzák magukból a maximumot. Isten is ezt várja tőlünk.
A Biblia kétféle bűnről tanít: a cselekvés bűnéről, vagyis amikor megteszel valamit, amit nem kellene, és a mulasztás bűnéről, amikor nem teszed meg azokat a dolgokat, amelyeket megtehetnél és meg is kellene tenned Isten országának ügyéért.
Egy lelkipásztor ezt írja: „Istennél a nullszaldó felér a teljes csőddel. Avagy nem erről szól a talentumok példázata is? Az egytalentumos szolga nullszaldóra hozta ki azt, amit rábíztak... [mire] Jézus »gonosz és rest« szolgának nevezte (ld. Máté 25:26). A kockázatkerülés a legkockázatosabb dolog... Az az igaz élet, amikor maximálisan kihasználjuk minden Isten adta tehetségünket. A szeretet nem biztonsági játékot játszik, hanem kockázatot vállal. A szeretet nem kifogásokat keres, hanem felelősséget vállal. A szeretet nem a problémákat látja, hanem megragadja a lehetőségeket, hogy bátran kiálljon és fellépjen.”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?