július 8. szerda
július 8. szerda
„Aki engem követ, ...övé lesz az élet világossága.” (János 8:12)
Jack Handey ezt írja Deep Thoughts [Mély gondolatok] című könyvében: „Csak ültem ott, ahogy a lámpa pirosról zöldre, majd sárgára váltott, aztán meg vissza pirosra, és közben az életről gondolkodtam. Vajon nem csak dudálásból és kiabálásból áll az egész? Néha bizony úgy festett.” Sokszor úgy várunk zöld lámpára, hogy az már régen világít.
„Aki engem követ... övé lesz az élet világossága” – mondta Jézus. Hogy mikor válik világossá előtted az út? Amikor hitben megteszed az első lépéseket. Nem azt szorgalmazzuk, hogy gondolkodás vagy imádkozás nélkül hozz döntéseket. Tudnod kell, hogy Isten hív-e valamire vagy sem, ám ha túlzottan félsz attól, hogy hibázol, végül a helyes lépést sem fogod megtenni. Bölcsen teszed, ha gondolkozol, de ne gondold túl a dolgot. A túlzott elemezgetés lelki paralízishez vezet. Egy lelkész ezt így magyarázza: „Ha a logika segítségével próbálsz rájönni Isten akaratára, sosem fogsz hitben kilépni. Hogy miért nem? Azért nem, mert Isten akarata nem logikus, hanem teologikus.” A „theosz” szó jelentése „Isten”. Aki tehát „teologikusan” cselekeszik, az Istennel is számol.
A lelkész így folytatja: „Ezért nem jön ki mindig az eredmény a mi emberi számológépünkkel. A Szentlélek indíttatása nem mindig tűnik értelmesnek a logikus bal agyféltekénk számára, sőt: az Istentől jövő ötletek gyakran ostobaságnak tűnnek. Ilyenkor hagynod kell, hogy a Szentlélek felülírja, amit az eszed diktál.”
Jézus tanítványai két dolgot csináltak: csodákat tettek és hibákat követtek el. Ha nem lettek volna készek hibázni, soha nem tapasztalták volna meg a csodák örömét. Ha tehát zöld a lámpa, indulj!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?