július 7. kedd
július 7. kedd
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)
Bármire vállalkozz is, a kitartásod lesz a siker egyik legfőbb előjele. Nem az számít csupán, hogy mennyire próbálkozol, hanem az is, hogy meddig. Hajlamosak vagyunk túlbecsülni, hogy mennyit tudunk elérni rövid távon, ám egy amerikai lelkipásztor és író szerint azt is „alábecsüljük, hogy hosszú távon mennyit vagyunk képesek elérni. Hogy miért? Azért, mert a befektetett energia exponenciálisan növekszik: minél keményebben és minél tovább dolgozol, az annál inkább kifizetődik.
Egy japán és amerikai első osztályos gyerekekkel végzett kísérlet során egy nehéz fejtörőt adtak a gyerekeknek, és a kutatók megmérték, hogy meddig próbálkoznak a megoldásával, mielőtt feladnák. Az amerikai gyerekek átlagosan 9,47 percig tartottak ki, míg a japán gyerekek 13,93 percig. Ez 47%-os különbség! Könnyen kitalálható, melyik csoport ér el jobb eredményt a matematika kompetenciateszteken.
Bármire vállalkozzon is az ember, a siker mindig a kemény és kitartó próbálkozás mellékterméke. Ez semmivel sem helyettesíthető és sehogy sem kerülhető meg – legyen bár szó sportról, tanulásról, zenéről, matekról vagy éppen szolgálatról. Számos kutatás igazolta, hogy mintegy tíz évre vagy tízezer órára van szükség ahhoz, hogy bármiben is magas szintre jusson valaki. Keményen és sokáig kell dolgoznod érte.
Malcolm Gladwell szavaival élve: »A tízezer óra a nagyság mágikus száma.« Előfordult már, hogy lemondtál egy Istentől kapott ötlet megvalósításáról? Hogy egy idő után nem küzdöttél tovább egy ügyért, amit Isten helyezett a szívedre? Az engedetlenség pora lepte be az Isten-léptékű álmaidat? Ne mondj le róluk! Próbálkozz jobban és próbálkozz tovább!”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?