július 4. szombat
július 4. szombat
„Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel.” (1Sámuel 14:7)
A második ok: a naivitás. Egy ősi kínai mondás szerint „Minden tehetséges ember mögött más tehetséges emberek állnak.” Lehet, hogy te magad is el tudnád végezni a munkát, de nem bölcsebb-e vajon ekkor is megállni és feltenni a kérdést: „Melyik ismerősöm segítségével lehetne jobban elvégezni?” Ez a kérdés jelöli ki a határt a középszerűség és a kiválóság között.
John Ghegan üzleti tanácsadó asztalán mindig ott egy tábla a következő felirattal: „Ha mindent elölről kezdhetnék, segítséget kérnék.” Nekünk is lebegjen ez a szemünk előtt! Ha bezsebeltél már néhány győzelmet, fokozottan fenyeget annak a gondolatnak a veszélye, hogy egyedül is bármire képes vagy. Ám ha Istentől kapsz egy álmot, az mindig meghaladja az egyéni képességeidet és ajándékaidat, vagyis muszáj lesz másokat is bevonnod.
Jónátán és a fegyverhordozója ketten elbántak egy egész filiszteus helyőrséggel. Hogy miként? „Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást. Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod! Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel” (6–7. v.). Jónátánnak vezető létére szüksége volt a fegyverhordozója bátorítására és támogatására, a fegyverhordozónak pedig Jónátán bátorságára és vezetésére. Ketten együtt csodálatos dolgokat vittek véghez Istenért.
Az az igazság, hogy minden lenyűgöző diadal mögött csapatmunka áll. Nem az a kérdés, hogy rejlik-e érték a csapatban, hanem hogy benned van-e kellő alázat ahhoz, hogy ezt elismerd és jobb csapatjátékossá légy.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?