július 1. szerda
július 1. szerda
„Bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen…” (Kolossé 3:13)
Lehetetlen bárkit is teljes szívvel szeretni, ha valaki másra közben neheztelünk. Nem tudsz teljes szeretetet adni, ha megosztott a szíved – márpedig a keserű szív ilyen.
„Nagyszerű ember a házastársam, de egyszerűen nem tudom szeretni” – gondolod talán. Nézz a felszín mögé! Talán az vált ki belőled ilyen reakciót, mert neheztelsz valakire, aki korábban megbántott. Ezért nem tudod a házastársadat sem szeretni, ami igazságtalan vele szemben.
Sok embernek minden oka megvan haragudni. A National Centre for Domestic Violence (Családon Belüli Erőszak Országos Központja, UK) felmérése szerint minden negyedik nő és minden hatodik-hetedik férfi lesz bántalmazás áldozatává élete során. Mégis el kell engedned a múltat, hogy a jelenben továbbléphess. Úgy tudod csak elkezdeni szeretni az embereket, ha a múltad magad mögött hagyod – ez pedig nem megy megbocsátás nélkül!
Bocsáss meg hát azoknak, akik megbántottak – nem azért, mert megérdemlik, hanem a saját érdekedben, hogy újra ép és egész lehessen a szíved. A múltad szereplői akkor árthatnak csak neked, ha megengeded nekik azzal, hogy továbbra is neheztelsz rájuk. Amikor haragszol valakire, neki adod a szíved, a figyelmed és a gondolataid egy részét. Tényleg neki szánod? Nem? Akkor vedd vissza – megbocsátással! Ahelyett, hogy újra meg újra felidéznéd a fájdalmad, inkább engedd el. És nem válogathatsz abban sem, hogy mit bocsátasz meg. A Bibliában ez áll: „bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (13. v.).

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?