június 23. kedd
június 23. kedd
„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsoltárok 40:2)
Amikor olyan problémával állsz szemben, amely túl nagynak tűnik, vagy úgy érzed, hogy „nyakig benne vagy”, és nem tudod, mihez kezdj vagy merre indulj, alkalmazd a várakozás stratégiáját. Dávid is élt vele, és be is vált neki: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét… Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát… nyitott fület adtál nekem” (Zsoltárok 40:2–5,7).
Amikor nyugtalan vagy, nehéz várni, türelmesen várni pedig még nehezebb. Állj meg és gondolj bele, kire is vársz: az Úrra. Ő minden helyzet fölött Úr – a tiedet is beleértve. Talán segíteni fog Arthur McKinsey hasonlata: „Ha úgy gondolsz egy… problémára, mintha egy középkori, fallal körülvett város lenne, akkor sokan fognak homlokegyenest nekiszaladni, afféle faltörő kosként. A puszta intellektuális erejükre és zsenialitásukra támaszkodva rohamozzák meg a kapukat és próbálnak áttörni a védelmen… Én közben a városon kívül verek tábort. Várok. És gondolkodom. Mígnem egy napon – talán miután egy egészen más problémára fordítottam a figyelmemet – a város védői leeresztik a hidat és megadják magukat. Ezzel egy csapásra meg is oldódik a probléma.” Így kell várnod Istenre is, és miközben te várakozol, ő munkálkodik az érdekedben.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?