június 2. kedd
június 2. kedd
„Erőt kaptok.” (Apostolok cselekedetei 1:8)
„Ha Krisztus bennem él, miért gondolkodom és viselkedek még mindig így?” – kérdezheted. Olvasd el egy keresztyén vezető magyarázatát: „Hadd szemléltessem a választ egy asszony történetével, akinek volt egy kis háza… a századfordulón. Meglehetősen vagyonos nő volt, de igencsak a fogához verte a garast… Mindenki meglepődött rajta, amikor az elsők között döntött úgy, hogy bevezetteti az áramot az otthonába. Néhány héttel a bekötés után bekopogtatott hozzá egy villanyóra-leolvasó. Megkérdezte tőle, hogy jól működik-e az áramellátás, mire az asszony biztosította felőle, hogy igen. »Valamit akkor nem értek – folytatta a leolvasó. – Szinte semennyi fogyasztást nem mutat az órája. Használja egyáltalán az áramot?« »Hát persze! – vágta rá az asszony. – Esténként, amikor lemegy a nap, mindig felkapcsolom a villanyt, amíg meggyújtom a gyertyákat; utána persze lekapcsolom.«
Ehhez az asszonyhoz bevezették az elektromos áramot, de ő nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket. Rá lett kötve a háza a hálózatra, mégsem történt nála változás. Nem ugyanezt a hibát követjük el mi is? Megváltást nyer a lelkünk, de a szívünk változatlan marad – összeköttetésbe kerülünk az erőforrással, de nem merítünk belőle. Elfogadjuk Krisztustól az üdvösséget, de nem akarjuk, hogy átformáljon bennünket. Alkalmanként felkapcsoljuk a világítást, többnyire azonban beérjük a sötétséggel. Mi lenne, ha felkapcsolva hagynánk a villanyt? Mennyi minden változna meg, ha Krisztus világosságában lakoznánk? Nem kérdés, hogy Istennek komoly terve van velünk. Aki megváltotta a lelkedet, a szívedbe is megújulást szeretne hozni, sőt, egészen át akarja formálni.” Az a terve, hogy megváltottai „hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Meríts hát ma is a mennyei erőforrásból!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?