május 16. szombat
május 16. szombat
„De a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik…” (Róma 5:20 Károli)
A Szentírás gyakran írja le Isten gondviselését a „sokkal több”, „sokkal inkább” kifejezéssel. Ez afelől biztosít bennünket, hogy soha nem adódhat olyan szükségletünk, amely ne lenne betölthető az Úr bőséges forrásaiból. Mi mégis hajlamosak vagyunk éppen ellenkezőleg gondolkodni a szükségeinkről és azt feltételezni, hogy Isten nem képes vagy nem akarja betölteni azokat. Változtassunk ezen a hozzáálláson! Ha csak a láthatókra tekintünk, azt gondoljuk, hogy a körülmények és a szerencse irányítja az életünket, míg ha látjuk a láthatatlant, Isten bőséges gondviselésének tudatában élhetünk.
A 2Krónikák 32. részében találunk erre egy inspiráló példát. Az asszír király, Szanhérib, seregeivel felvonulva teljes megsemmisítéssel fenyegette Júda királyságát. Emlékeztette őket, hogy mit tett a környező országok népeivel, majd hozzátette: „Mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezemből!” (15. v. Károli). Ezékiás király azonban hit által Isten forrásaira szegezte inkább a tekintetét és így biztatta a népet: „Semmit se féljetek… az assiriai királytól és a vele való egész [látható] sokaságtól, mert velünk többen vannak [láthatatlanul], hogynem ő vele. Ő vele testi erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk…” (7–8. v. Károli).
Hiába volt messze hatalmasabb az asszír sereg, a 8. vers azt mondja, hogy „megbátorodott”, vagyis nem aggódott többé Isten népe, mert elhitték, hogy Isten karja sokkal hatalmasabb, mint az emberi erő! Ideje, hogy te is magadévá tedd ezt a győztes, bővölködő szemléletet, Isten ugyanis „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Efezus 3:20).

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?