április 25. szombat
április 25. szombat
„Állhatatosnak kell lennetek, hogy… az ígéretet elnyerjétek…” (Zsidók 10:36 SZIT)
Hogy meddig kell imádkoznod és hittel várnod Istentől a választ? Az Igében így olvassuk: „Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek…” (35–36. v. SZIT). Isten ígéretei közül soknak megvan a maga ideje, és ezek befogadásához hosszútávú hitre van szükség. Figyeld meg az állhatatosság szót, és képzeld el magad úgy, mint egy maratonfutót, aki elszántan halad előre, hogy célba érjen és átvegye a jutalmat! Figyeld meg ezt is: miután teljesítetted Isten akaratát, elnyerheted az ígéretet.
„De én nem tudom, mi Isten akarata ebben a dologban” – mondod talán. Mit mond Isten Igéje? Igéjének engedelmeskedj, arra állj rá, és azt valld meg a helyzetedre vonatkozóan. Ábrahám húsz éven át nézett fel minden este az égboltra ebben a hitben: „Uram, azt mondtad, olyan sok gyermekem lesz, mint égen a csillag. Nem tudom, hogyan fogod ezt beteljesíteni, mivel már százéves vagyok, a feleségem, Sára pedig kilencven, de én akkor is hiszek neked!” (ld. 1Mózes 15:5–6).
Amikor így imádkozol, meglehet, hogy mások bolondnak fognak tartani, ám ahhoz, hogy csoda történjen, olykor nevetséges dolgokra kell vállalkoznunk. Így tett Jézus is, amikor azt mondta a szolgáknak, hogy töltsék meg vízzel a kancsókat, miközben borra volt szükség, vagy amikor sárral kente be a vak szemét, hogy lásson. Végül azonban a legkiválóbb bor került a násznép asztalára, a vak embernek pedig megnyílt a szeme, mivel ráálltak arra, amit Jézus mondott nekik. Neked is ezt kell tenned.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?