április 5. vasárnap
április 5. vasárnap
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)
Carolyn Arends így ír: „Az elvárásaink nemcsak irreálisak, hanem az evangéliummal is szembemennek. Sokan közülünk eltorzítják Isten bőséges életről szóló ígéretét, és olyasmivé formálják, ami kísértetiesen hasonlít arra az illúzióra, amelyet a reklámok nap mint nap eladnak nekünk. Hogyan tudunk ellenállni a bennünk élő jogosultságérzetnek és azoknak az elferdült elvárásoknak, amelyek ilyen mélyen belénk ivódtak?
1) Isten szerint definiáld a dolgokat! Amikor azt olvasom, hogy a hívőknek »minden javukra szolgál«, a reklámokra hallgatva azt gondolom »javamra« valónak, ami »könnyű«, »kellemes«, »kívánatos« és »kényelmes«. Isten definíciója azonban egészen más. Az újszövetségi keresztyének azt tartották a legfőbb jónak, hogy hasonlóvá legyenek Jézushoz. Magától értetődőnek tekintették, hogy… nem lesz könnyű dolguk, …hogy Isten az egyéni körülményeiken messze túlmutató módon munkálja ki a javukat. Isten úgy hozza el az ő országát, hogy megbékéltet »önmagával mindent« (Kolossé 1:20), nekem pedig az van leginkább javamra, ha ennek részese lehetek… Mennyei Atyám jobban tudja nálam, hogy mire van szükségem… Ő mást ért »áldás« alatt, mint én.
2) Értékeld át a halált! A karrierem és a kapcsolataim során is akadtak olyan zsákutcának tűnő „halott helyzetek”, amelyek új irányba tereltek. El sem tudom képzelni, mennyi jóról maradtam le azzal, hogy oly sokszor minden erőmmel ellenálltam a változásnak. Jézus azt mondja, meg kell halnunk ahhoz, hogy élhessünk… és fel kell adnunk az azzal kapcsolatos tévképzeteinket, hogy mitől is jó az élet… Velünk fog járni, …miközben ezerszer is meghalunk, hogy egyre mélyebben belénk ivódhasson az ő élete.”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?