március 21. szombat
március 21. szombat
„Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igét az azt kísérő csodálatos jelekkel.” (Márk 16:20 ÚRK)
Márk evangéliuma így zárul: „Azok pedig kimentek, és mindenütt prédikáltak. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igét az azt kísérő csodálatos jelekkel.” Isten akaratának felismerése nem precíz tudomány, és még azok is félreérthetik, akik a legérettebbek lelkileg. Egy valamire azonban számíthatsz: Isten a Szentlelkén és az Igén keresztül vezet téged. Amikor kinyitod a Bibliát és kitárod a szíved, Isten szólni fog hozzád, neked pedig aszerint kell cselekedned. Lelki lendületet úgy nyerhetsz, ha imádkozol, majd döntést hozol, és minél nehezebb a döntés, annál nagyobb lendületet vehetsz általa. A legtöbben főként azért nem vesszük észre, hogy Isten mozdul, mivel mi magunk mozdulatlanok maradunk. Ha szeretnéd látni, hogy Isten cselekszik, te sem maradhatsz tétlen!
Teréz anyától a szolgálata vége felé gyakran kérdezgették csodálói, hogy – hozzá hasonlóan – miként hozhatnának ők is változást a világba az életükkel. Teréz anya sokuknak így felelt: „Találd meg a saját Kalkuttádat!” Ez nem azt jelenti, hogy téged is külmisszióba akar küldeni Isten. Lehet, hogy így van, de valószínűbb, hogy ott hív cselekvésre, ahol élsz és dolgozol. Mielőtt nagyobb dolgokat kérne tőled, azt fogja kérni, hogy használd, amid van, tedd meg, amit tudsz, és szolgálj, ahol vagy. Gondolkodj el ezen: vajon milyen apróságokat kell most megtenned azért, hogy felkészülj azokra a nagyobb dolgokra, amelyeket a későbbiekre tartogat számodra Isten?

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?