március 14. szombat
március 14. szombat
„Felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét...” (2Krónika 34:30)
Miután Jósiás trónra került Jeruzsálemben, munkásokat rendelt a templom rendbehozatalára. Amikor a romok között megtaláltak egy példányt Isten évek óta nem látott törvénykönyvéből, a király hamar felismerte a kapcsolatot Júda bálványimádása és Isten Igéje olvasásának a hiánya között. Összegyűjtötte hát Júda egész népét, személyesen olvasta fel nekik a törvény igéit, majd vezetésével újra elkötelezték magukat, hogy a továbbiakban Isten Igéjének az alapelvei szerint fognak élni.
Figyelj fel te is erre a fontos összefüggésre: Isten népe azért vált bálványimádóvá, mert nem olvasták és nem tartották meg Igéjét! Istennek az életedre vonatkozó útmutatásait a Bibliából ismerheted meg. Ha nem olvasod, nem tanulmányozod és nem elmélkedsz rajta, végül csak a saját érdekeidre fogsz fókuszálni és figyelmen kívül fogod hagyni Isten értékrendjét. Amit pedig Isten elé helyezel, az „bálvánnyá” válik.
Lehet bálvány egy bűnös szokás, amelyről tudod, hogy rossz, de lehet egy olyan, egyébként helyénvaló dolog is, mint egy munkahely, egy kapcsolat vagy egy érdeklődési kör, ha annyi idődet és energiádat felemészti, hogy megrövidíted vagy teljesen elhanyagolod miatta az Istennel való kapcsolatodat. William Cowper himnuszszerző ezt írta: „Legdrágább bálványom – bármi legyen az –/ Segíts ledöntenem a trónjáról azt / Hogy csak Téged imádjalak / Megváltómat.”
Ha komoly a szándékod és csakugyan szeretnéd jobban megismerni Istent, közelebb kerülni hozzá és őt tudni az első helyen az életedben, időzz mindennap Igéje felett!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?