március 7. szombat
március 7. szombat
„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4:8)
Azt mondjuk, bízunk Istenben, de gyakran attól félünk, hogy nem fog segíteni, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Így hát hajlamosak vagyunk tévesen azt hinni, hogy ha egyre csak töprengünk a problémán és eleget aggódunk miatta, akkor valahogy meg tudjuk oldani a saját erőnkből – arra az esetre, ha Isten nem jelenne meg időben, és nem cselekedne a mi ütemtervünk szerint. A problémáinkhoz így csakugyan közelebb kerülhetünk, a megoldás Forrásához viszont egy lépéssel sem.
Ám amikor úgy döntünk, hogy elhisszük, Isten a kezében tartja az életünket, bármilyen helyzetben legyünk is, akkor közelebb húzódunk hozzá, és már egyáltalán nem is tűnnek olyan aggasztónak a problémáink. Így működik a dolog: minél közelebb mész a problémáidhoz, annál kisebbnek látszik Isten, és minél közelebb mész Istenhez, annál kisebbnek látod a problémáidat. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5) – mondja a Biblia.
Ha bízol Istenben, nem azon leszel, hogy magyarázatot találj és megpróbálj rájönni olyan dolgokra, amelyekre még nem ismered a választ. Ahelyett, hogy arra a nyomasztó belső hangra figyelnél, amely azt suttogja, hogy „Na és most mihez kezdesz?”, közeledj inkább Istenhez és mondd: „Bízom Istenben, hogy majd megmutatja, mit tegyek.”
Dávid így vallott: „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké… Nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsoltárok 73:26,28 v.) Hogy hol van Isten, amikor a legnagyobb szükséged van rá? Közvetlenül melletted!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?