március 1. vasárnap
március 1. vasárnap
„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben...” (Apostolok cselekedetei 2:42)
Eukleidész, aki mintegy háromszáz évvel Krisztus előtt élt, korának egyik nagy matematikusa volt és elsősorban az Elemek című tizenhárom kötetes művéről ismert. Két geometriai axiómájának újrafogalmazásából ered a mai mondásunk, miszerint „az egész több, mint a részek összessége”. Másképpen: „egy csoportban olyasvalami történik, ami az egyénnel nem”. Nem másról van itt szó, mint az úgynevezett „szinergiáról”. Ez a görög eredetű kifejezés együttműködést jelent. Pontosan ezt gyakorolta az újszövetségi gyülekezet is: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében [az úrvacsorát is beleértve] és az imádkozásban” (42. v.).
Jézus ezekkel a szavakkal írta le a lelki szinergiát: „Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Máté 18:19–20). A Szentlélek senkinek sem jelent ki mindent. Úgy tanulunk és fejlődünk, ha együtt vagyunk. A lelki érettség kétféleképpen érhető el: 1) Ha hajlandó vagy továbbadni, amit Isten tanított neked. 2) Ha hajlandó vagy megtanulni, amit másoknak tanított Isten.
Figyeld meg, mint mond a Biblia a béreai keresztyénekről: „Teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond. Sokan hittek tehát közülük” (ApCsel 17:11–12. v.). Gyakorlod-e a közösséget más hívőkkel? Ha nem, azzal gátat szabsz a lelki növekedésednek, és megfosztod magad az áldásoktól.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?