február 15. vasárnap
február 15. vasárnap
„Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” (Galata 3:6)
Hajlamosak vagyunk Ábrahámra úgy gondolni, mintha glóriája lenne. Dehogyis! Nem egyszer, hanem kétszer is odavetette prédának a feleségét. Amikor átutaztak Egyiptomon, Abrám ezt mondta a feleségének, Szárajnak: „Mivel szép asszony vagy, félek, hogy az egyiptomiak meg akarnak majd ölni engem, hogy valamelyikük feleségül vehessen. Mondjuk inkább azt nekik, hogy a húgom vagy!” (ld. 1Mózes 12:11–13) A fáraó csakugyan beveszi Szárajt a háremébe – az állítólagos „bátyjának”, Abrámnak pedig egy csomó juhot, marhát, szamarat, szolgát és tevét ad cserébe. Ahelyett, hogy bűntudatra jutna és tisztázná a helyzetet, Abrám csak megköszöni az adományt. De ez még nem elég: később a Negev-sivatagban másodszor is eljátssza ezt a testvéresdit (ld. 1Mózes 20).
Miért nem mondott le róla Isten? Azért, mert Ábrahám sem mondott le Istenről! Ábrahám Istennel járva végül csak eljutott odáig, hogy ez kerülhetett be az önéletrajzába: „Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: »Ilyen sok lesz a te utódod!« Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni” (Róma 4:18–21). Figyeld meg ezt a kifejezést: „megerősödött a hitben”. Isten szándéka nem az, hogy elvessen, hanem hogy megerősítsen és az ő dicsőségére használjon.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzésekVannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…