február 12. csütörtök
február 12. csütörtök
„A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya...” (János 5:19)
A Jézus és az Atya kapcsolatát meghatározó második dolog a ráutaltság. „Én csak a kesztyű vagyok, de Jézus a kéz, aki betölti és munkálkodik rajta keresztül” – szokta mondani Corrie ten Boom. Ez a kép jól érzékelteti Krisztus kapcsolatát a mennyei Atyjával, de azt is felvázolja, hogy te milyen kapcsolatba kerülhetsz Istennel. A Bibliában két nagyon fontos dolgot vehetsz észre Jézust illetően:
1) Úgy tűnik, őt sohasem kínozta a kudarctól való félelem, mint bennünket oly sokszor. Vajon mi lehetett a titka? Az, hogy rendszeresen imádkozott, és az Atya mutatta neki az irányt. Mivel tudta magáról, hogy az Atya szava alapján cselekszik és az Atya akaratában jár, soha nem kételkedett. Amíg nem hallod Isten szavát, tele leszel kérdőjelekkel, de amint szólni kezd hozzád, egy nagy felkiáltójellé válsz.
2) Jézus tudta, hogy semmi jelentős dolgot nem tudna véghez vinni Atyja útmutatása és ereje nélkül, így hát soha nem is próbálkozott ilyesmivel. Ellenben mi sokszor azt mondjuk, hogy Istenben bízunk, ám közben úgy teszünk, mintha minden rajtunk múlna. És mi lesz a vége? Nagyot bukunk, és nem értjük, miért. Bármit tegyen is az életedben Isten, az mind azért történik, hogy egyre inkább, ne pedig egyre kevésbé függj tőle. Valaki egyszer bölcsen ezt mondta: „Sosem fogod megtudni, hogy semmi egyébre nincs szükséged Krisztuson kívül, csak amikor eljutsz oda, hogy nincs semmi egyebed Krisztuson kívül.”
Annak érdekében, hogy eljuss a teljes ráutaltság állapotába, Isten meg fogja engedni, hogy darabokra törjön az egód és lemálljon rólad az önelégültség. Ekkor sorsfordító felfedezést teszel: rájössz, hogy semmid sem maradt Istenen kívül, de ő mindenre elég!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?