február 4. szerda
február 4. szerda
„Uram, taníts minket imádkozni...” (Lukács 11:1)
Egy ismert lelkipásztor nem mindennapi őszinteséggel ezt mondta: „Az imádsággal küzdök a legtöbbet… Nehéz következetes imaéletet élnem, és időnként különösen nehéz kitartanom az abbéli meggyőződésem mellett, hogy használ is valamit.” A legtöbbünk számára nem jön csak úgy magától az imádkozás. Tudjuk, hogy dialógusnak kellene lennie, de gyakran monológnak érezzük. Nincs rosszabb, mint olyasvalakihez beszélni, aki nem szól vissza. Bár nem szívesen valljuk be, sokszor ez a kérdés foglalkoztat bennünket az imádsággal kapcsolatban: „Hogy imádkozzak úgy, hogy megadja Isten, amit kérek?” Megkérdezték egyszer egy kisfiútól, hogy szokott-e minden este imádkozni, mire így felelt: „Nem, mert van, amikor semmire sincs szükségem.”
Az imádságban nem az a lényeg, hogy milyen szavakat használsz vagy hogy milyen hosszan imádkozol. Az imádkozás az ismerkedésről, a kapcsolatépítésről szól. Amikor valami mondandód van valakinek, kezdheted így: „Keressünk egy helyet, ahol beszélhetünk!” Biztosítani akarod, hogy a másik meghallja, amit mondasz, és hogy te is meghalld, amit a másik mond. Isten hangját is úgy hallhatod a leginkább, ha kizárod a külvilág zajait. Ezzel azt is megmutatod Istennek, hogy komolyan veszed a kapcsolatotokat. „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen” (Zsoltárok 91:1) – mondta a zsoltáros. Neked van-e „rejteked”, ahol egyedül lehetsz Istennel? Bárhol legyen is, mindenképpen szükséged van egy helyre, ahová elvonulhatsz és osztatlan figyelmet szentelhetsz Istennek.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?