január 15. csütörtök
január 15. csütörtök
„Kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” (Filippi 3:8)
Mindaz, amit azelőtt éltél át, hogy átadtad volna az életed Krisztusnak – azokat a dolgokat is beleértve, amelyeket ma már sajnálsz –, jó ügy szolgálatába állíthatók. Pál az ószövetségi törvény tanulmányozásának szentelte az életét, mielőtt találkozott Krisztussal a damaszkuszi úton. „Törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.” (5–6. v.)
Visszatekintve eltékozolt időnek tarthatta volna a farizeusi tanulmányokkal töltött éveit, Isten azonban már akkor is arra készítette fel, hogy majdan bemutathassa, miként töltötte be Krisztus a Pál által is oly jól ismert ószövetségi írásokat. Könnyű abba a tévedésbe esni, hogy azt gondoljuk: Isten nem kezd el munkálkodni az életünkben addig a napig, amíg meg nem ismerjük Krisztust mint Megváltónkat. Csakhogy a Szentírás azt mondja Istenről, hogy „előbb ismert” bennünket, vagyis jóval azelőtt kiválasztott és felkészített, hogy találkoztunk volna vele (ld. Róma 8:28–30).
Dávid azt mondta, hogy Isten már előre lejegyezte élete minden napját, mielőtt azok bekövetkeztek volna (ld. Zsoltárok 139:16), és ez rád is igaz. Isten olyan módokon munkálkodik az életedben, amelyekről nem is tudsz. Még amikor nem is látod, hogy munkálkodik, akkor is dolgozik benned az ő tetszésének megfelelően. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Filippi 2:13) A hit nem kérdezi meg többé: „Munkálkodik Isten?”, hanem határozottan kijelenti: „Isten munkálkodik!”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?