január 10. szombat
január 10. szombat
„Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.” (Máté 14:14)
Jézus mindenütt irgalmat mutatott, ahová csak ment. Azt tanította, hogy törődnünk kell a köztünk élő „legkisebbekkel” (ld. Máté 25:40). Az újszövetségi gyülekezet tovább folytatta a rasszizmussal és egy sor egyéb „izmussal” történő leszámolást. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Galata 3:28)
Krisztust követni azt jelenti, hogy mindenkihez könyörületes vagy, akár kedveled őket, akár nem. Arra lettél elhívva, hogy irgalmat gyakorolj ott, ahol dolgozol és élsz. A svájci filantróp, Jean-Henri Dunant nem tudta elviselni a csatatéren a sebesült katonák sírását, ezért úgy döntött, annak szenteli az életét, hogy segítsen nekik Jézus nevében. Így indította el a Vöröskeresztet az 1860-as években. Valahányszor találkozol ezzel a szervezettel, Jézus ujjlenyomatát láthatod.
Egy Theodor Fliedner nevű német evangélikus lelkész betegápolásra tanított egy túlnyomórészt parasztasszonyokból álló csoportot. Ennek köszönhetően jöttek létre később kórházak Európa-szerte, és ez ösztönözte Florence Nightingale-t arra, hogy életét a betegellátásnak szentelje.
Damján atya, egy belga pap, Hawaiin dolgozott a XIX. században, aki létrehozott egy helyet, ahol a leprások szeretetben és ápolásban részesülhettek. „Isten szeret benneteket, leprások!” – mondta nekik hétről hétre. Egyik alkalommal viszont így szólt: „Isten szeret minket, leprásokat.” Valamivel később maga is belehalt a súlyos kórba.
Jézus azt mondta, hogy valahányszor indokolatlanul vagyunk kedvesek és jók valakihez – az arra érdemteleneket is beleértve –, az olyan, mintha vele tettük volna (ld. Máté 25:40).

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?