január 7. szerda
január 7. szerda
„Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” (3János 1:2)
A tested egyfajta „földi köntös”, amely előbb-utóbb elfoszlik, és egy új mennyei, krisztusi testet kapsz majd helyette. „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Korinthus 4:7) – írja Pál. Örökkévaló lelked mindennél drágább kincs. János ezt írja: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.”
Becslések szerint egy ember testében átlagosan 800 000 gyufafejhez elegendő foszfor, 60 kockacukorhoz elegendő cukor, 20 kanál megtöltéséhez elegendő só van és annyi vas, ami nagyjából egy 7-8 centis szögnek felel meg. Testünk fennmaradó része por és víz.
Egy történet szerint egy kisfiú ezt hallotta egyszer a vasárnapi iskolában: „Mert por vagy te s ismét porrá leszesz” (1Mózes 3:19 Károli). Egyik nap benézett az ágy alá, mire az édesanyja megkérdezte tőle, hogy mit néz annyira. A kisfiú így felelt: „A vasárnapi iskolában azt mondta a tanítónk, hogy porból lettünk és újra porrá leszünk. Valaki van az ágyam alatt, de nem tudom, hogy még csak most alakul át porból vagy már porrá lett.”
Komolyra fordítva a szót: mivel a tested múlandó, a lelked viszont örök, gondolkodj hosszú távon, és ne csak a testedet, hanem a lelkedet is ápold! Tápláld naponta Isten Igéjével! Erősítsd és gazdagítsd azzal, hogy mindennap időt töltesz Istennel imádságban! Fedezd fel a talentumokat és kincseket, amelyeket elhelyezett benned az Úr, és fektesd be őket Isten országába! Ha legközelebb azt mondja neked valaki, hogy „vigyázz magadra”, ne csak a tested épségére gondolj, hanem a lelkedére is!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?