december 9. kedd
december 9. kedd
„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög…” (1Péter 5:8 Károli)
Péter így ír: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (8–9. v.). A Krisztus név „Felkentet” jelent. Keresztyénként ugyanaz a Lélek kent fel téged, mint aki Krisztuson megnyugodott.
A Sátán megkísértette Krisztust, és téged is meg fog kísérteni. Azért vette célba Krisztust, mert félt attól, amire Krisztus rendeltetett; ugyanígy látja azt is, hogy te mire rendeltettél, és mindenáron meg akarja akadályozni, hogy el is érd azt. Amikor a múltbeli kudarcaidra emlékeztet, el akar bátortalanítani, hogy ne törekedj afelé a jövő felé, amelyet Isten tervezett a számodra.
Pál így írt: „Elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik” (Efezus 1:11). Ez azt jelenti, hogy Isten kiválasztott téged egy bizonyos célra, konkrét terve van az életeddel, és úgy intézi, hogy minden az ő akarata és elhatározása szerint történjen. A Sátán is tudja ezt, ezért támad rendületlenül.
C. S. Lewis így fogalmazott: „Nincs semleges terület a világegyetemben; Isten minden négyzetcentiméterre és minden másodpercre igényt tart benne, a Sátán pedig viszontköveteli azt magának.” Nincs arany középút. Csak idő kérdése, hogy oda kelljen állnod az egyik vagy a másik oldalra, és jobb erről előre, tudatosan döntened, mintsem passzívan rábíznod magad a dolgok alakulására. Úgyhogy minden reggel, amikor felkelsz, ölts fegyverzetet és készülj a támadásra, tudván, hogy Isten erejével győzni fogsz!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?