november 24. hétfő
november 24. hétfő
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (János 10:11)
Jézus beszélt egy pásztorról, akinek száz juha volt. Amikor egy elveszett közülük, a pásztor otthagyta a kilencvenkilencet az akolban, és addig kereste azt az egyetlen elveszett bárányt, amíg meg nem találta. Aztán a vállára vette és örvendezve hazavitte. Egy jó pásztor nemcsak a bárányok némelyikével vagy többségével törődik, hanem mindegyikükkel. Ez akkor látszik meg a leginkább, amikor elvész közülük egy.
Van egy történet, miszerint egy kislány egyszer elkóborolt az erdőben és eltévedt. Ahogy leszállt az éjszaka, félelem fogta el. Addig sírt és kiabált, míg kimerülten a földre nem rogyott, és el nem nyomta az álom. Apja órákon át kereste, hangja már rekedt volt a kiabálástól, míg végül egy füves területen talált rá alvó gyermekére. Amint meglátta, nagyot kiáltott és odafutott hozzá, mire a kislány felkelt, apja karjába ugrott, átölelte és így szólt: „Úgy örülök, apa, hogy megtaláltalak!” Rólunk szól ez a történet. Nem mi találjuk meg Jézust, hanem ő talál meg minket, és azért talál ránk, mert egyre csak keres.
Jézus ezekkel a szavakkal zárta példázatát: „Mondom nektek, hogy… egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre” (Lukács 15:7). Valahányszor megkerül egy elveszett ember, a menny ünnepel.
„Ennyire fontos vagyok az Úrnak?” – kérdezed. Igen, ennyire. Ahogy a pásztor otthagyta kilencvenkilenc bárányát, hogy megkeresse azt az egyet, amelyik elveszett, annyira szeret téged is Jézus, és meghalt, hogy megmentsen. Jöjj hát hozzá még ma!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?