november 9. vasárnap
november 9. vasárnap
„Szűnj meg haragudni!” (Zsoltárok 37:8 ÚRK)
A kisebb sérelmeket könnyű megbocsátani, ám ha nagyon megbánt bennünket valaki, és úgy tűnik, hogy büntetlenül megússza, akkor a megbocsátás igazi kihívás. Amíg nem bocsátasz meg és engedsz el egy sérelmet, addig folyamatosan nyomasztani fog a terhe.
A megbocsátással kapcsolatos legnagyobb tévedések egyike az, hogy ha nem változnak meg azonnal az érzéseid a másik iránt, akkor bizonyára nem is bocsátottál meg neki igazán. Nem. A megbocsátás döntés; akaratlagos cselekedet. A megbántottság és a neheztelés érzésével továbbra is küzdhetsz: ez nem teszi érvénytelenné a megbocsátás melletti döntésedet. Azt jelenti csupán, hogy időbe telik a gyógyulás, de tudd, hogy már a döntés pillanatában elkezdődött!
A Bibliában ez áll: „Minden keserűség… legyen távol tőletek… Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Efezus 4:31–32). Ha megtetted a magad részét, ami a megbocsátás, bízz Istenben, hogy ő is megteszi a magáét, ami az érzelmeid meggyógyítása, valamint a békességed és örömöd helyreállítása. Megvan hozzá az erőd, hogy a megbocsátás mellett dönts, de csak Istennek van hatalma arra, hogy megváltoztassa az érzéseidet a sérelem okozója iránt.
Bízd hát Istenre a szíved átformálását! Előbb-utóbb az érzéseid is igazodni fognak majd a döntésedhez. Addig pedig: „Csendesedjél le az Úr előtt, és türelmesen várjad őt! Ne bosszankodjál azon, hogy azoknak szerencsés az útjuk, akik álnok tanácsokat követnek. Szűnj meg haragudni, hagyj fel a heveskedéssel. Ne bosszankodjál, az csak rosszra vinne!” (Zsoltárok 37:7–8 ÚRK).

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?