• Videó
  • Támogatás
  • Bejelentkezés
  • Kosár
  • Videó
  • Támogatás
  • Impresszum
  • Alapítványi információk
  • Adatkezelési Tájékoztató
  • Kapcsolat

Mai Ige © 2026

szeptember 2.

Hogyan imádkozz gyermekeidért?

Mai Ige

november 5. szerda

Jézus a kevéssel is tud mit kezdeni

november 5. szerda

„Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal…” (János 6:9)

Ha úgy érzed, nem vagy elég tehetséges ahhoz, hogy Isten használjon, olvasd el az ötezer ember megvendégeléséről szóló történetet. Valójában csak a férfiak voltak ötezren. Ha a nőket és a gyerekeket is hozzávesszük ehhez, akár több mint húszezren is lehettek.

A fiúnak pedig soványabb ebéd jutott, mint gondolnád: egy „kenyér” akkorka volt, mint egy minipalacsinta, az itt használt „hal” szó pedig szardínia nagyságú vízi élőlényre utal. Mégis nagy lakoma kerekedett ebből a szegényes ebédből, mivel a fiú megtette, amit Jézus kért tőle: készségesen átadta neki, amije volt. Nem mondott ilyesmit: „Uram, az egyik hal a tied lehet, de a másikat megtartom. Három cipót odaadok, de a másik kettő maradjon az enyém.” Mindent odaadott Jézusnak, amit kért tőle. Figyeld meg, milyen eredményekkel járt áldozatos cselekedete:

  1. A fiú ebédjével egyetlen kosár sem telt volna meg, ám a maradékkal megtelt tizenkettő. Ez az aratás bibliai törvényét szemlélteti. Amikor adsz Istennek, mindig többet kapsz vissza, mint amennyit adtál (ld. Lukács 6:38). Ha pedig nem adod oda, amit kér tőled, megfosztod magad az áldásaitól. „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut.” (Példabeszédek 11:24)
  2. Azzal, hogy betöltötte mások szükségeit, a saját szükségei is be lettek töltve. „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.” (János 6:11) Bizony, ez az igazság: ha odaadod Istennek, amid van, ámulva figyelheted majd, hogy mihez kezd vele.
100%
Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou  #fyp #áldásPlay

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou  #fyp #áldás

"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."

további visszajelzések
RiseUp

Ajándék a világnak

RiseUp

Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.

Online kiadvány

Istennel járni

Online kiadvány

Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.

Életváltozás

Szabadulás a drog rabságából

Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.

Iránytű

Az erős kapcsolatok itt kezdődnek

Iránytű
Aktuális

Amikor a tömeg tombol, de a lélek fuldoklik

Aktuális

Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.

Felemelő

Mégis öröm

Felemelő

Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Iránytű

Nyugalom a viharban

Iránytű
Felemelő

Te is meggyógyulhatsz!

Felemelő

Amikor a nővér megvizsgálta, azt mondta a kismamának: „Hallanunk kellene a gyermek szívverését.” (…) Az ultrahangos vizsgálatot végző orvos azonban nem talált szívhangot…

Felemelő

Elhiszed, hogy képes vagyok megtenni?

Felemelő

Nincs olyan lehetetlen helyzet, amelyből Isten ne tudna győztesen kivezetni – még ha ehhez egészen szokatlan szereplőket is használ az érdekedben!

Iránytű

„Hol vagy, Istenem?”

Iránytű

Volt már olyan időszaka az életednek, amikor egyik imád követte a másikat, mégsem érkezett válasz? Úgy tűnt, mintha minden szavad visszaverődne a plafonról...

Felemelő

„Noé kegyelmet talált” – újra!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…

Iránytű

Keserűből édeset

Iránytű

Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

Iránytű

Keserűből édeset

Iránytű

Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."

további visszajelzések
Online kiadvány

Meghallani Isten hangját

Online kiadvány

Ha olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Iránytű

Keserűből édeset

Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

Igefolyam #8404Igefolyam #8404

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. részPlay

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész

Iránytű

Miért nem érjük el céljainkat?

Iránytű

Mi van, ha nem az időhiány, hanem éppen a túl sok lehetőség akadályoz abban, hogy végre célba érj?

Életváltozás

A pohártól az élet forrásáig

Életváltozás

Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.

Életváltozás

Romokból új élet

Életváltozás

Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.

Igefolyam #8403Igefolyam #8403

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Szülőség a 21. században 1. részPlay

Szülőség a 21. században 1. rész

Életváltozás

Jézus, a sorsfordító

Életváltozás

Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?

Életváltozás

A kegyelem simogató ereje

Életváltozás

Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

Felemelő

Félelem vagy hit?

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?