november 1. szombat
november 1. szombat
„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent…” (Apostolok cselekedetei 16:25)
Még a tudósok is egyetértenek abban, hogy a zene gyógyító erővel bír. Ma már vannak zeneterapeuták is, akik kórházakban, speciális iskolákban, idősotthonokban és más helyeken hangok lejátszásával oldják a belső feszültséget.
A Harvard Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a zene jótékonyan hat a sztrókra, az Alzheimer-kórra és a koraszülöttség okozta fizikai stresszre. Arra is rájöttek, hogy a zene pozitívan befolyásolja a műtétek kimenetelét, segít az elvesztett beszédkészség visszanyerésében, csökkenti a rákterápia mellékhatásait, csillapítja a fájdalmat, javítja a kedélyállapotot és enyhíti a depressziót.
Dr. Gottfried Schlaug, az egyetem neurológusa így nyilatkozott a Los Angeles Times-nak: „A zene alternatív belépési pontot biztosíthat az elmébe, mivel sok olyan ajtót tud megnyitni, amely a sérült vagy beteg agyba vezet.” Kutatása azt igazolta, hogy a zene különböző összetevői – mint például a hangmagasság, a harmónia, a dallam, a ritmus és az érzelem – az agy más-más területeit aktiválják; olyan területeket, amelyek a beszédben, a mozgásban és a társas interakciókban is érintettek.
„Elküldte igéjét, meggyógyította és a sír mélyéről kimentette őket.” (Zsoltárok 107:20) Amikor tehát a zene eszközét használod Isten dicsőítésére és az ő teremtő, életeket átformáló Igéjének kimondására, megláthatod, hogy a szabadítás lehetősége rejlik benne.
„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.” (ApCsel 16:25–26) Változtass a hozzáállásodon! Változtass a körülményeiden! Változtass a szemléleteden! Ehhez pedig kezdd el a szabadulás dalaival körülvenni magad!

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?