október 30. csütörtök
október 30. csütörtök
„Szeresd az Urat, a te Istenedet… teljes erődből!” (Márk 12:30)
Mit jelent teljes erődből szeretni Istent? Egy lelkész így definiálta: „Azt jelenti, hogy rengeteg energiát fordítasz Isten országának ügyébe. Vért, verejtéket és könnyeket jelent. Szolgálatot és áldozatot jelent. Ez bizony a kemény munkát jelenti. Az energia a szeretet talán legkevésbé értékelt dimenziója, mivel a legkevésbé szentimentális mind közül. Pedig abból, hogy mibe fektetjük az energiánkat, kiderülnek a valódi prioritásaink.” Kiderül belőle, hogy mennyire szeretünk valakit – jelen esetben Istent.
A lelkész így folytatja: „A keresztyénség nem úgy lett kitalálva, hogy főnév legyen. Amikor főnévvé degradáljuk, elveszíti a vonzerejét. A keresztyénség mindig is ige volt, cselekvést jelentett. Engedelmeskednünk kell a Szentlélek késztetéseinek. Meg kell ragadnunk az alkalmat a szolgálatra (…) Hiszen Isten nem azt fogja majd mondani mindenek végén, hogy »jól mondtad, jó és hű szolgám«…, [hanem hogy] »jól tetted, jó és hű szolgám«. Semmi sem boldogítóbb, mint keményen dolgozni Isten országáért. Ha nem állítjuk minden erőnket Isten céljainak szolgálatába, az a legjobb esetben unalmas lesz, a legrosszabb esetben pedig képmutatás.
Sok keresztyén rettentően unatkozik. (…) Szörnyen frusztrálja őket a teológia és a valóság közti szakadék. A szakadék áthidalásához és ama szent adrenalinlöket újbóli megtapasztalásához fáradoznunk kell mások szolgálatában. Ez olyan egyszerű dolog is lehet, mint hogy vigyázol egy egyedülálló anyuka gyermekeire, részt veszel a gyülekezet egyik szolgálatában, vagy önkénteskedsz egy helyi idősek otthonában.
Legyen bár szó nagy vagy kis cselelekedetről, minden kalória, amelyet Isten országáért égetsz el, kamatos kamattal térül meg az örökkévalóságban. Ráadásul tiszta örömmel tölti meg a lelkedben lévő ürességet.”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?