október 26. vasárnap
október 26. vasárnap
„Bármit mond nektek, tegyétek meg!” (János 2:5)
Egy keresztyén vezető a következőket írja: „A zsidó kultúrában a menyegző volt a legnagyobb társadalmi esemény. Rendszerint napnyugtakor kezdődött a zsingagógában egy szertartással, majd az egész násznép kivonult a zsinagógából és megkezdték hosszú, gyertyafényes menetüket a városközponton át. A lehető legtöbb ház előtt végigkísérték az ifjú párt, hogy minél többen kijöhessenek és gratulálhassanak nekik. (…)
A lakodalom több napon át tartott. Volt ajándékozás, eszem-iszom és tósztok. A menyegzői vendéglátást olyannyira szent dolognak tartották, hogy »a vendéglátási kötelezettség megszegéséért« akár be is lehetett perelni a lakodalom szervezőjét. Ha tehát elfogyott az étel vagy a bor, az hatalmas sértésnek számított.”
Jézus az első csodatételével nem egy rákos beteget gyógyított meg, és nem is halottat támasztott fel, hanem egy családi válsághelyzetet oldott meg, és ifjú házasokat mentett meg a szégyentől. Téves elképzelés, hogy Istent csak az olyan nagy bajok érdeklik, mint a válás, az anyagi csőd vagy a halál. Ő az olyan jelentéktelen dolgokkal is foglalkozik, mint az eltört edények, fájós fogak, mogorva főnökök, elveszett kutyák, defektes gumik és késve induló repülőjáratok.
A Biblia azt mondja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7). Ami neked fontos, az Jézusnak is fontos.
Figyeld meg, hogy amikor az ifjú házasok kiküldték az esküvői meghívókat, Jézusnak is küldtek egyet, ő pedig elment és betöltötte a szükségüket. Figyeld meg azt is, hogy mindez hogyan történt. Mária, Jézus anyja ezt mondta nekik: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Jézus pedig olyat mondott, ami nem tűnt észszerűnek, ám amikor engedelmeskedtek neki, egy csodában részesültek. Ha imádkozol, bízol Istenben, és engedelmeskedsz neki, veled is csodát tesz az Úr.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?
"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?