október 24. péntek
október 24. péntek
„Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál…” (1János 2:1)
Egyszer egy férfi fényképet készíttetett magáról. Amikor meglátta a felvételt, ezt mondta a fényképésznek: „De hiszen ez a fénykép nem valósághűen ábrázol engem!” Mire a fényképész ránézett, és mosolyogva így felelt: „Akinek olyan az ábrázata, mint az öné, annak nem a valóságra van szüksége, hanem irgalomra és kegyelemre!”
Komolyra fordítva a szót: mindannyiunkról elmondható ugyanez, ám mivel Jézus a kereszten az isteni igazság valamennyi követelésének eleget tett, kegyelemmel és irgalommal fordul hozzánk Isten. Némelyek szerint Isten kegyelme (meg nem érdemelt jóindulata) csak addig a pillanatig nézi el az ember minden bűnét, amíg az a Megváltójává fogadja Krisztust, ám onnantól kezdve kinek-kinek a teljesítményével kell kiérdemelnie és méltónak bizonyulnia rá. Vagyis ahelyett, hogy egyedül Krisztus kereszten véghezvitt művében bíznának, a saját teljesítményükben is bizakodnak.
Van azonban egy probléma: vétkezni háromféleképpen lehet, mégpedig bűnelkövetéssel, mulasztással és hozzáállással. Ha mindennap mindhármat elköveted, az több mint ezer bűn egy évben! Ha pedig attól függ a mennybe jutásod, hogy megemlékezel-e mindegyik bűnödről, és megtérsz-e belőlük, mi van, ha kifelejtesz valamit? Ne aggódj, Isten gondoskodott rólad! „Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál [aki közbenjár értünk]: az igaz [egyenes, igazságos, az Atya akaratához minden céljában, gondolatában és cselekedetében igazodó] Jézus Krisztus” (1. v. AMPC).
Isten követelményeinek egyvalaki felel meg csupán: Jézus! Ha belé veted a bizalmadat, Isten feltétel nélküli szeretettel és elfogadással válaszol.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?