október 20. hétfő
október 20. hétfő
„Nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.” (1Korinthus 16:9)
A New Living Translation bibliafordítás így adja vissza Pál szavait: „Nagy és jelentős ajtó nyílt meg előttem egy jelentős munkára, bár sokan ellenállnak nekem.” Miközben Isten akaratát végzed, ellenállásra számíthatsz azok részéről, akik nem kapták azt az isteni kijelentést, amit te kaptál, vagy amivel megbízott az Úr. Ha mindenütt elfogadnak és megtapsolnak, ahová mész, gondold át, hogy valóban Istentől kaptad-e azt a feladatot, s ha igen, vajon megfelelő módon végzed-e.
„Nem azt mondta Jézus, hogy az ő igája könnyű?” – kérdezheted. De igen; egy olyan igáról beszélt, amely kényelmesen illeszkedett a reggeltől estig szántó ökör nyaka köré. A munka nehéz volt, ám az iga kényelmes. Ez azt jelenti, hogy amikor nehéz feladatra hív el Isten, megadja a kegyelmet és a forrásokat az elvégzéséhez.
„Igen ám, de támad engem a Sátán!” – mondod talán. A támadás a tisztelet jele; azt mutatja, hogy fenyegetést jelentesz a sötétség birodalmára nézve. Számíts rá, hogy az Istentől kijelölt célodhoz közeledve mind hevesebbek lesznek a Sátán támadásai. Van azonban egy jó hír: a támadás intenzitása jelzi, hogy mekkora áldást tartogat számodra Isten, miután túljutsz rajta.
És még egy gondolat: a legnagyobb jutalmak nem ebben az életben várnak rád, hanem az eljövendőben, ez pedig azért jó, mert nem időlegesek lesznek, hanem örökkévalók. Ahogy a régi keresztyén ének fogalmaz: „Ki győz, arra vár az élet koronája, s uralkodik örökkön a dicsőség Királyával.”

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?