október 12. vasárnap
október 12. vasárnap
„Tanuljatok tőlem…” (Máté 11:29 SZIT)
Jézus azt mondta: „Én… építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16:18). Amikor kimondta e szavakat, korának vallási vezetői épp a halálát tervezgették, a társadalmat, melyben élt, a Római Birodalom irányította, követői pedig hétköznapi emberek voltak. Emberileg nézve tehát igen merész ígérettel állt elő, amelynek a teljesülésére nulla százalék esély volt. És mégis megtörtént! Kétezer évvel később ő a leggyakrabban idézett szerző a világon, és számos értékünk az általa tanított alapelveken nyugszik. Hogy miként érte ezt el? Mások mentorálásával! Amikor tehát mentort keresel, olyasvalakit igyekezz találni, aki Jézus jellemének és tulajdonságainak élő példája.
Ő ezt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30). Jézus egy a mezőgazdaságból kölcsönzött hasonlattal élt, amely tökéletesen érthető volt hallgatói számára. Egy ökröt úgy lehetett a leghatékonyabb munkára bírni, ha kényelmesen illeszkedett a nyaka köré az iga.
Hasonlóképpen: egy jó mentor megért téged, és tudja, hogy mi „illeszkedik” a temperamentumodhoz és az adottságaidhoz. A jó mentor egy bizalmas segítő, aki éberen figyel rád, és mindig a te érdekeidet képviseli. Ha jól belegondolsz, egy megfelelő mentor a lehető legjobb befektetés a jövődbe.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?