szeptember 27. szombat
szeptember 27. szombat
„[Bármire kész vagyok és bármihez felérek általa, aki belső erőt önt belém.]” (Filippi 4:13 AMPC)
Pál így avat be minket páratlanul sikeres életének titkába: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem [Bármire kész vagyok és bármihez felérek általa, aki belső erőt önt belém; mivel Krisztus mindenre elegendő, vele én is mindennel elboldogulok.]”
Az úgynevezett „felnőttkori függőségi szindrómában” azok szenvednek, akik bizonytalanok a jövőjüket illetően. Sosem jutnak el odáig az életben, hogy késznek éreznék magukat, így lemaradnak a lehetőségekről. Az élet azonban ezt mondja: „Akár kész vagy, akár nem, én jövök!”
Persze az, hogy így is, úgy is megtörténik az élet, még nem azt jelenti, hogy felesleges volna készülni rá; nagyon is fontos, ugyanakkor a felkészültség érzése túlértékelt. Arra hívattunk el, hogy hitben járjunk, ne látásban (ld. 2Korinthus 5:7).
Amikor Isten bevitte Izráel népét az ígéret földjére, először azt mondta nekik, hogy lépjenek be a Jordánba, és csak azután választotta ketté a vizet. Ha bizonyítékra vártak volna az izráeliták, akkor még ma is a parton állnának. A hit akkor növekszik, amikor Isten azt mondja: „Menj!”, te pedig igennel válaszolsz. Sosem tudhatod meg, mire vagy képes, amíg nem kezded el csinálni. Mozgás közben válsz „késszé”. Ha vársz, és nem mozdulsz addig, amíg teljesen kész nem vagy, a halálod napjáig várhatsz.
Jézus nem azt mondja nekünk, hogy „Menjetek el, mert készen álltok rá”, hanem hogy „Menjetek el, és én veletek megyek.” Cselekvés közben lehet fejlődni. A titok nyitja a következő: általa leszel „bármire kész”, „aki belső erőt önt” beléd. Isten azért tervezte így a dolgokat, mert azt akarja, hogy teljesen rá hagyatkozz.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?