szeptember 19. péntek
szeptember 19. péntek
„Ha kiált hozzám, meghallgatom.” (Zsoltárok 91:15)
Ha ma betegséggel küzdesz, Isten ezt mondja neked: „Én, az Úr vagyok a te gyógyítód” (2Mózes 15:26). Ha hegynek tűnő problémával nézel szembe, Jézus ezt üzeni neked: „Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek” (Márk 11:23–24). Ha bajban vagy, Isten így szól hozzád: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt” (Zsoltárok 91: 14–15).
Figyeld meg, kiknek tesz ilyen ígéretet Isten: azoknak, akik ismerik az ő nevét – tehát neked is, akit megváltott gyermekének hív!
Négy dolgot ígér: először is, hogy válaszol az imádra; másodszor, hogy veled lesz a nyomorúságban; harmadszor, hogy megszabadít; negyedszer pedig, hogy megdicsőít. Ez az imameghallgatás négy szakasza. Bármelyiknél is tartasz ma, minden kétséget kizáróan tudhatod, hogy Isten szeret és gondja van rád (ld. 1Péter 5:7).
Az, hogy Isten kész meghallgatni az imáid, nem a te teljesítményedtől függ, hanem attól, amit Krisztus végzett el érted. „Magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában” – mondja a Biblia (Efezus 1:6). Mivel pedig Krisztusban téged is kegyelmébe fogadott Isten, biztos lehetsz benne, hogy válaszolni fog az imáidra.

Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések

további visszajelzésekIsten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.
Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Travis Scott káoszba forduló budapesti koncertje után felmerül néhány kérdés, amely téged is közelebbről érint, mint gondolnád.
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, engedd, hogy Júlia története megszólítson!

Vannak helyzetek, amikor minden lelet ellenünk szól, mégis bátrak lehetünk, mert az isteni terv egészen más…
Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesés. Vajon Isten hogyan látja ezt a helyzetet?

"Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa."
további visszajelzésekHa olyan útmutatásokat szeretnél az életedre, melyek minden helyzetben megbízhatók, olvasd el ezeket!

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!

Hallgass bele „Konfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez” című hangoskönyvünkbe!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 1. rész
Amikor már az elvonókúra és az akaraterő is kevés volt, egyetlen őszinte ima indította el a fordulatot.
Már majdnem mindent elveszített, amikor Isten egyetlen pillanatban szembesítette azzal, hová jutott – és merre vezet vissza az út Hozzá, és az Ő tökéletes tervéhez.
Hogyan lesz egy elhagyott kisfiúból olyan férfi, aki később százak támaszává válik?
Egyetlen pillanat választotta el őket egy visszafordíthatatlan döntéstől – aztán történt valami, amire egyikük sem számított.

A hit és a félelem ugyanazt a helyeztet látják, de teljesen mást mondanak. Te melyikükre hallgatsz?