Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Üdvözlet: Hálát adok Istennek és köszönöm önöknek is ezt a sorozatot a következőt szűrtem le belőle: Isten gyermeke vagyok, Isten egy szerető Atya, és mint ilyen annak örül, ha megadhat nekünk mindent. Velünk örül a sikereinknek amit Ő jobban akar mint mi. Isten mint szerető Atya mindent meg akar adni nekünk csak kérnünk kell.
Köszönöm szépen, sokat segítettetek az üzenetekkel és sok vihartól megmentettetek, mert nélkületek borzasztó viharba estem volna, de rátok hallgattam és ha vihar jött én megőriztem az egyensúlyom nem válaszolva, a vihar nekiment a csend falának és széttört, az Úr áldjon meg titeket, segítsetek meg másokat is bátorodni és megállni a jó oldalon, Ámen!
Isten megmutatta,hogy önmagammal is foglalkozzak, és oda vezetett, ahol szeretettel adok-kapok, és meg is értettem! Hála érte az Égieknek, és a Mai Ige bátorító üzeneteinek!
Isten igéje a lelki kenyér a mi számunkra, amellyel minden nap táplálkozunk. Az Ővele töltött csendes óra tud csak kiemelni bennünket a mindennapok zűrös forgatagából. Elengedhetetlenül szükséges a lelki töltekezés. Azt a békességet és nyugalmat, amire igazán szükségünk van, csak Isten tudja megadni nekünk. A testi-lelki egyensúly csak így tartható fenn. E 30 napos sorozat is segített helyreállítani a lelki békénket, bátorított, vigasztalt, erősített bennünket. Csodálatos Istenünk van, akinek mindig megújul a kegyelme, szeretete el nem fogy, ígéretei beteljesülnek a mi életünkben is. Isten gazdag áldása kísérje további munkátokat!
Kedves Mai Ige Csodacsapata! Hálásan köszönöm a minden napra szóló, és erőt adó naponta olvasott igéket! Köszönöm, hogy megismerhettem a Jabéc titka imáit. Sokat jelent, hogy együtt imádkozhatunk!
Hálás vagyok Istennek mindenért! Az egész sorozat nagyon tanulságos, köszönöm a Mai Ige csapatának a kitartó munkájukat általuk jobban meg értem a Bibliai üzeneteket! Mindent hálásan köszönök. Isten áldja életüket, családjukat, és munkájukat.
Isten nem hagy el, és be tartja ígéretét, és erőt ad nekem minden nap, hogy higgyek és kitartsak, míg megkapom, azt az életet, amit ígért. Adni adni adni!
Számtalanszor érzem szeretetét, gondoskodását napjaimban.