Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Köszönöm nektek de elsősorban az Úrnak hogy újra és újra kopogtat szívem ajtaján, belép, felkarol, átölel. Nekem sokat jelentett ez a sorozat, teljesen magamra ismertem és ezáltal úgy érzem elkezdem a lassítást, mert igyekszem Uram üzenetének mindig eleget tenni, és ez jó nekem. Köszönöm Istennek hogy Ő soha nem engedi el a kezem. Nektek pedig köszönöm hogy elküldtétek és ez által is erősödhettem.
Most olvastam el a mai üzenetet, és csodálatos bátorítást kaptam az Úrtól általa. Mostani problémámban valódi bölcsességet, útmutatást és békességet kaptam. Volt olyan mondat benne, amiről rögtön tudtam, hogy az Úr most nekem szól, és ismeri minden rezdülésemet. Rábízom gondomat, és hiszem, hogy nem hagy cserben. Köszönöm nektek is szolgálatotokat. Az Úr áldjon meg Benneteket.
Sok sok gyakorlati útmutatást találunk a a Mai Ige olvasása közben az élet különböző szakaszaira. Áldás és kitartás kísérje munkátokat továbbra is. Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a halált, elhozta nekünk az örök élet, igazi élet ajándékát. Ez a jó hír jusson el szívekbe
2018 óta a férjemmel együtt olvastuk a MAI IGE kiadványukat, sokszor erőt merítettünk belőle. Két évvel ezelőtt a férjem meghalt, én azóta is mindig várom és olvasom a negyed évente küldött csomag napi aktuális részeit, a gyászfeldolgozás folyamán is sokat segített a mai napig is.
Köszönöm munkájukat és kiadványaikat, amelyeket rendszeresen megkapok, az utolsó negyedévi Mai Igét is beleértve. Sokat épülök belőlük! Isten áldja ezután is minden munkatársukat!
Áldott a TI munkátok. Köszönöm, hogy én is megkaptam az újságot. Örömmel olvasom és hálás vagyok érte. Egy barátnőmtől kaptam az első MAI IGÉ-t. Áldást hozott az életembe, azóta is minden napra szóló lelki támasz számomra. Vigasztalást, útmutatást nyújt. Isten áldja meg munkájukat.
Kedves Mai ige! Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ismerem az önök kiadványait. Igyekszem minden napomat a Mai Igével indítani ami számomra bátorítást jelent. Sajnos vannak néha olyan napok is amikor nem olvasom el, ekkor egyfajta hiányérzetem van. Isten áldja meg a további szolgálatukat!
Köszönöm szépen a munkátokat. Sokszor sok helyen találkozom veletek. Jó kedv és Isteni szeretet jön tőletek. Hajrá! Hajrá! Puszi!