Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Nagyon nagy szüksége van a mai világnak ezekre a gondolatokra. Hatalmas tudatlanságban él a mai ember többsége. Azonban hála Istennek, és a szükségnek, hogy növekedik az igény a szentírásra és a tanító gondolatokra. Látom a nyomát, hogy egyre többen olvasnak ilyen írásokat. Sajnos sok a behozni való. Mi, akik már tudunk Istenben élni, azokért is sokat kell imádkoznunk, akik nem tudnak hinni, nem látják, vagy nem merik látni ezt az utat, az egyetlen jó megoldást.
Nagyon bátorító és jól érthető, használható magyarázat és üzenet minden nap. Engem arra is serkent, hogy a Bibliát többet olvassam, ami mindenképpen közelebb visz Istenhez. És sokszor örülök, hogy a Föld másik oldalán van egy ember, akivel soha nem ismertük egymást és mégis ugyanúgy gondolkodik, ahogy én, és le is írja, hogy mindenki számára áldás lehessen. Ez a Szent Lélek munkája! Jó érezni és tudni, hogy EGY AZ ISTENÜNK, aki VEZET minket! Nagyon hasznos eszköz ez Isten munkájában és áldásos!
Be kell vallanom, először tele kritikával olvastam a Mai Igét, azután levelemre válaszoltak és igazat kellet adnom a levél írójának, kissé meghajtottam a fejem. Elkezdtem ige olvasás után csendben lenni, és gondolkodni a Mai Ige fölött, úgy intéztem a dolgaimat, hogy egyedül legyek a szobában, és hangosan válaszolgattam ISTENNEK. Uram igazad van, mindent oly tökéletesen elrontottam, hogy nincs a Földön ember, aki engem meg tudna előzni az ostobaságaimban. Olyan jó, hogy csak te látod bűneimet, otrombaságaimat. Ezért nem kívánok máshoz menni, de hadd bújjak hozzád szüntelen. Közben ez A Hatalmas Egyetlen Isten társat adott, és neki is mindennapi kenyerévé vált az IGE UTÁN a Mai Ige olvasása és megbeszélése.
Nagyon szeretem a Mai Igét. Isten mindig ezen keresztül szól hozzám. Szeretem, hogy a hétköznapokban is kapok vezetést az életemre, tanácsot, biztatást. Erre van szüksége a ma emberének.
Nem elég régóta (sajnos) ismerem a Mai Ige üzeneteit, de amióta ismerem, jobban hiányzik, mint egy pohár víz. Nagyon meghatározó az életemben. Munkámból adódóan sokfele elviszem, sok ember (de még nem eleget) figyelmét sikerült felkeltenem e téma iránt, és mint hiány felkerült listájukra. Van téma, van miről beszélgetnünk, közelebb hoz egymáshoz bennünket, mert ahol már két ember beszél az „Igéről” ott már Urunk, Jézus Krisztus is velünk van. Nagyon jó vele egy közösségbe lenni. Köszönjük Önöknek, hogy megadták ezt a lehetőséget, nem csak hívőkhöz tudjuk eljuttatni az Úr üzenetét, hanem azok is megérezték annak szükségességét, akik csak „hallottak” az Úrról. A mindennapi olvasás után ráébreszt egy-egy elfeledett hibámra, amit tudok korrigálni és így megkönnyíti utamat az örök élet felé. Köszönöm, és kívánok Önöknek is a jövőben eredményes munkát.
Kicsit idegenkedve olvasom az utóbbi időben a mindennapi igét, mert sok rossz tapasztalatot gyűjtöttem a fanatikus vallásosok igemagyarázatai alapján, akik a saját szájuk íze szerint magyarázzák Isten Igéjét... de mégis elolvasom mindennap, mert valami idevonz. Kellemes meglepetés volt a mai igemagyarázat: „Isten nem kötélen rángat minket, és főleg nem a sok félremagyarázott szabályból font kötélen.” „Ne légy rest beszélni az emberekkel” - ezt alkalmazom már egy ideje, és valóban csodákra képes egy kis figyelem, amit a másik embernek adunk. Szívét, lelkét megnyitja, és már nem kell lenyomni a torkán az igét, hanem ő kérdezi meg, hogy mi a titkod? Mitől vagy boldog? Köszönöm a Mai Igét... is!
Kedves Mai Ige Szerkesztőség! Nagyon köszönöm a munkájukat! Én még csak az idén áprilisban találkoztam az újsággal, és sokat segítenek az írások!
Tavaly ismertem meg a kiadványt, és nagyon megtetszett, erőt adott, és személyes vezetést kaptam belőle. Felbátorodtam, és adtam egy munkatáramnak, aki örömmel fogadta, és láttam, hogy olykor a munkahelyre is elhozta olvasni. Úgy gondoltam, adok másik kollégámnak is, és a falunkban egyre több embernek adok most már, akik (mindig meglepődöm) hálásak érte. Persze, ez a hála Istennek szól, a mi gondoskodó Urunknak, aki tényleg nem hagy minket árván, és minden nap meglátogat, és velünk éli az életünk örömteli és nehezebb napjait. Bár a környezetemben nem nagyon van élő hitű gyülekezethez tartozó ember, mégis hiszem, hogy Isten számunkra, akik olvassuk az üzeneteket, élővé válik. Épp a napokban beszélgettem az egyik ismerősömmel, aki már 3 példányt kapott tőlem. Meglepődtem, milyen sok visszahivatkozása volt beszélgetésünkben egy-egy igevers mondandójához. Pedig még csak nem is keresztény. Hát nem csodálatos? Én hálát adok Istennek azért a fantasztikus és építő munkáért, amit mindannyiunkban elvégez ezáltal a néhány sor által. Hálásan köszönöm a kiadványokat és áldást kívánok a további munkátokra.