Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Már egy jó ideje, hogy rendkívüli élethelyzetek sorozatát élem át, de tudom jól, és folyamatosan tapasztalom, hogy az ÚR nem hagyja az övéit. Csak erősen és biztosan kell fogni a kezét és nem a habokra, hanem a habok fölött és a mindenek fölött lévőre kell tekintenünk.
Bizonyára veletek is előfordult már, hogy talán meglazult a kapcsolatotok Istennel és azután már kicsit kezdett kaotikussá válni az élet. De Jézus megmondta, hogy ne a habokra nézzünk, hanem ŐREÁ, aki le is tudja azt csendesíteni.
Isten nem hagy erőnkön felül a próbákban. Ő már elkészítette a szabadulás útját a te életedben is, meg hála legyen érte, az enyémben is. Érzem, és tudom.
Most úgy érzem magam, mint Jeremiás vagy Jób. Szó szerint a csontjaimig próbál. Sokszor már úgy érzem, alig vonszolom magam, de VAN KIBŐL ERŐT MERÍTENI! Nélküle úgy érzem már lassan csőd lenne az életem. Emberi szemmel annak is látszik. Hála Istennek lelkileg nem, sem értelmileg, de aki formált, most a kezébe vett és azt mondta, hogy át kell gyúrnia, hogy használni tudjon.
A hozzávaló napi táplálékot a MAI IGE alapján szerzem be.
Isten munkálkodik körülöttünk.
Mindig nagy várakozással fogadjuk a Mai Ige kiadványt – Jézus szavát – kolléganőimmel (óvónők), mely útmutatás a mindennapokban a gyerekek nevelése, oktatása során e rohanó világban.
Az énekkaros társam (a Psalmus református énekkarból ) is nagyon várja mindig a napot, amikor az új számmal jelentkezem…
Egymás között is megbeszéljük a reggel olvasott igét, amikor csak időnk van rá.
Napközben amikor "zajlik" az élet az óvodában, a gyerekekkel, a kolléganőkkel való kapcsolat során nekem személy szerint sokszor ad erőt a reggel olvasott ige, amikor türelemre, kitartásra, megértésre int.
A Mai Ige irányt ad a minden napjaimban. Ébren tartja lelki életemet, napi önvizsgálatra késztet, s ha ez még sok emberrel megtörténik, az ébredés nem marad el, s jobbá válik a világ.
Református vagyok, egyik baptista testvérnőtől kaptam ezt a kiadványt, nehéz helyzetben, férjemmel felemás igában élünk. Fél éve tudtam meg, hogy megcsalt folyamatosan. Bár úgy gondoltam megbocsátottam neki, hisz az Úr Jézus is megbocsátott nekem a vétkeimet, háta mögé vetette, azonban érzelmileg olyan válságba kerültem, hogy már testileg is migrénes fejfájásokkal küszködtem. Ekkor kaptam ezt a kiadványt, hisz egyek vagyunk Krisztusban. Teljesen meglepődtem, személyesen nekem szólt. A múltat el kell engedni és a jövőmet Krisztus kezébe kell tennem. Válás vagy együtt maradás? Nem ez a kérdés, nem az enyém az életem, hisz átadtam az Krisztusnak. Ekkor tudatosult bennem a kereszt jelentősége újból. Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál. Van még mit tanulnom.
Hálát adok Istenünknek minden szolgálóért, akiknek ad bölcsességet, látást és Jézushoz hasonlóan sok példát a hétköznapjainkból azért, hogy egyszerű embereknek is érthetővé tegyék Isten életeket mentő beszédét számunkra! Gyakran az igéhez fűzött magyarázat ragad meg, forgatom, forgatom, elmélkedek éjjel-nappal, s ezen keresztül rögzül az ige is.
Szeretem a Mai Igét. Gyakorlatias. Minden reggel olvasom, lelkesít, lelkileg lendületbe hoz, és főleg helyes irányba állít. Miközben öltözködöm, munkába indulok, tovább gondolkodom felőle. Az Ige valóban élő és ható. A családban egyedül vagyok hívő keresztény, de amikor olvasom az elmélkedéseket, úgy érzem, hogy aki írta, nagyon közvetlen…Mintha itt lenne Jézus közöttünk és még így közösség-élményem is van.
Mikor olvasom az üzenetet, tanítást, az az érzésem, hogy valaki figyel engem. Mert szinte minden "mai ige" rólam és nekem szól!
Csodálatos, ahogy írnak, ahogy a kifejezéseket használják, ahogy megmagyarázzák. Közelebb visz a jó Istenhez. Felemelők és szépek, amiket olvasunk. A feleségemmel együtt megfogott minket az írás és nagyon tetszenek a történetek. Az ember nagyon magára és a családjára ismer az írásokban.