Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
A Mezőkövesdi gyülekezet rendszeres használója a Mai Ige vezérfonalnak. Mi a gyülekezet aktív tagjai vagyunk. A mi családunk Isten kegyelméből nemzetközi fuvarozási Kft. működtet, amelynek Isten az ügyvezetője. A gépkocsivezetőknek is adtunk a ma ige füzetből és ezen keresztül Isten elvégezte a munkáját és megtérések születtek. Isten ismét teremtett és emberek mentek át a halálból az éltbe. Az elmúlt héten Istentől ajándékba kaptunk egy lehetőséget, miszerint bérbe vehetünk egy édességes csemege boltot a városunkban. Mivel Istentől kaptuk a lehetőséget ezért szeretnénk az Ő dicsőségére használni az üzletet, és bevonni a kereskedelmet is a missziói munkába. Az első dolog, amit szeretnénk sok minden más mellett, hogy a boltba kiraknánk a pultra a Mai Ige füzetet. Dicsőséges Urunk Jézus Krisztus, hálatelt szívvel magasztalunk a te nagy szeretetedért gondviselésedért, megtartó kegyelmedért. Köszönjük Atyánk, hogy nem bűneinkre tekintesz és még nincs végünk. Köszönjük, hogy számtalan lehetőséget föl tudsz, használsz a te nagy neved hirdetésére és az evangélium terjesztésére. Köszönjük neked a Mai Ige című vezérfonalat, és köszönjük a szerkesztésével foglalkozó munkatársakat, testvéreinket, lelkipásztorokat. Atyánk, légy velük és adj nekik Lelked által segítséget, kitartást, hogy ne fáradjanak el a te beszéded továbbadásában. Kegyelmes Atyánk, könyörgünk hozzád, hogy akik a kezükbe veszik ezt a füzetet jusson el hozzájuk a te újjáteremtő, életeket megváltoztató üzeneted. Így kérünk áldást minden missziói munkásra, aki azzal foglalkoznak, hogy minél többeket Jézushoz vezessen, Lelked által légy segítségükre és mutass utat nekik. Mindazon által Atyánk ne a mi akaratunk legyen meg, hanem a tied. Ámen. „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt…” (Mt 10,32a) Az Úr áldja meg Önöket!
A Mai Ige kölcsönös olvasása hozott igazán össze a párommal. Akkor döntött mellettem, mikor megírtam neki, hogy minden nap olvasom, és hogy milyen sokat jelent nekem az útmutatása. Még ma is gyakran kérdezzük egymástól: ,,olvastad már a Mai Igét? Nagyon nekünk szól!” Továbbadjuk azoknak, akiknek szükségük van rá... A Jóisten áldja meg a terjesztőit!
Köszönöm Istennek hogy hozzám is eljutott a Mai Ige. Kárpátaljai magyar vagyok, és sokat jelent számomra és a családom számára hogy mindennap úgy kezdhetjük a napot, hogy erőt merítünk az élő Isten Igéjéből. Köszönjük. Isten óvja a MAGYART!
Nagy köszönettel tartozom az Úrnak és így Önöknek is fáradhatatlan munkájukért. Szeretett személyen keresztül kaptam kézhez a kiadványt és azóta minden nap segít, felráz, lelkesít és bátorít az üzenet. Mer abszolút eleven, "hétköznapi" dolgokról kézen foghatóan és élő módon beszélni, üzenni az adott szakasz. Nekem nagy segítség. Köszönöm. Tisztelettel:
Nagyon megérintett a Mai Ige, mintha csak azt üzenné, nem jól élem az életem, tegyem másként, és teljesen más lesz a világról alkotott véleményem. Egy szebb, tartalmasabb életet ígér.
Az Úr különös módon szólt az életembe, figyelmeztetve arra, hogy nem a neki tetsző úton járok. Egy olyan barátommal romlott meg a kapcsolatom, aki nagyon közel állt hozzám lelkileg, szinte már testvéreknek mondhattuk magunkat, azonban a Istentől nagyon messze volt. Ezért az Atya elhidegített bennünket egymástól. A kapcsolatom felbomlása nagyon megviselt. Nem értettem, mért kell mindennek megtörténnie. Azonban a Mai Igében több bátorító igét is kaptam, ami segített megérteni a velem történteket. Pl.: "Ha megpróbáltad elérni, hogy működjön, és nem ment, akkor fogadd el Isten akaratát!....kezdj újra élni! Soha ne könyörögj senkinek azért, hogy akarata ellenére maradjon veled! A távozása nem szerencsétlenség, csak azt jelenti, hogy Isten valami jobban tartogat számodra (esetleg az ő számukra is), tehát bízz Benne, és lépj tovább!" Miután felfogtam, hogy Isten akarata volt, hogy elveszítsem ezt a barátomat, sokkal közelebb éreztem magam Hozzá, és újból átformálta a jellemem, és az egész életem! Már egyáltalán nem vonzanak a világi dolgok, bár még sok félelmem van, mert sokszor felidéződik bennem ez az összetörettetés, és fájna ha újból hasonlókat át kellene élnem, de tudom, hogy ha az Atyám mellettem lesz, és nem hagy el, akkor ennél sokkal fájdalmasabbat, és nehezebbet is kibírnék! Most már ki tudom mondani, hogy hálás vagyok azért, hogy elvette ezt a barátomat, mert ha szembeszálltam volna az Úr akaratával, nem tudom milyen emberré váltam volna... Övé a dicsőség minden változásért, ami az életemben történt, és még történni fog!
Nem is tudom, hol kezdjem. Én nem vagyok beteg, van munkahelyem, szerető családom, nem régen házasodtunk össze a férjemmel. Azt gondolhatnák mások, hogy egy ilyen embernek semmi problémája nincs. Pedig sokszor én is a kétségbeesés szélén egyensúlyozok, és csak sírni tudok, mert annyira kilátástalannak érzem a helyzetem. Többször éreztem azt, hogy arra sem vagyok méltó, hogy belépjek az Isten házába. Rettegtem attól, hogy a múltban elkövetett bűneimet Isten megtorolja majd, és bosszút áll. Minden reggel azzal az érzéssel ébredtem, hogy egyáltalán nincs kedvem a naphoz. Aztán az egyik kedves ismerősöm, egy lelkész felesége a beszélgetésünk után a kezembe nyomott egy Mai Igét. Én elkezdtem olvasni, és teljesen meglepődtem. Először csak azért, mert úgy éreztem, ez a kis füzet belelát az életembe. Minden egyes írás rám vonatkozott, nekem szólt. Azután egyre jobban éreztem magam, mert megértettem belőle, hogy Isten mennyire szeret. Nem tudom leírni, hogy mennyire másképpen látom a napokat. Minden reggel olvasom az igét. Azt még csak kapizsgálni tudom, hogy mennyire nagy Isten szeretete irántam. Az viszont biztos, hogy elkezdődött a lelkemben valami, ami sokat segít a mindennapokban. Azóta már a nővéremnek is elküldtem egy-két idézetet belőle. Köszönöm a fáradtságos munkájukat! Remélem minél több emberhez eljut Önökön keresztül Isten szava! Hogyan lehet hozzájutni a korábbi kiadványokhoz?
Hálás vagyok Istennek ezért a mindennapi ,,mennyei mannáért”, de amióta tökéletes előadásban HALLGATHATOM is Isten üzenetét még boldogabb vagyok. További áldást kívánok munkájukra! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelettel és testvéri szeretettel: