Oszd meg velünk bizonyságtételedet, véleményedet vagy észrevételeidet tartalmainkkal és szolgálatunkkal kapcsolatban itt:
Kedves Mai Igések! Hosszú évek óta olvasom a Mai Igét. Én római katolikus vagyok, élem és gyakorlom a hitemet. Minden reggel először elolvasom a katolikus olvasmányokat, utána Barsi Balázs atya elmélkedését, utána pedig a Mai Ige következik. Ez a mindennapi kenyerem. Mindig kapok valami támaszt, bátorítást, elmélkedni valót. Szinte minden nap elküldöm a fiaimnak is, főleg a Mai Igés elmélkedéseket. És imát is szoktam.kérni tőletek a fiaim megtéréséért. Mivel nyugdíjas vagyok, és nincs nagy jövedelmem, csak keveset tudtam nektek küldeni. De mindennap imádkozom a szolgálatotokért, Isten bőséges áldásáért. Legyetek áldottak! Nagy szükség van rátok!
Szeretném elmondani, hogy meggyőződésem szerint csak egyetlen út vezet Istenhez, Jézus Krisztus által jutunk el hozzá! Egészen ifjú koromban többszöri bántalmazást, molesztálást éltem át, még én felfogni, megérteni sem tudtam, hogy mi történik velem! Bár megrázó volt az élmény, de később, vissza nézve értettem meg, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna! Megértettem, hogy az Úr ott volt velem és vigyázott rám, ezt persze csak hit által lehet megérteni, de tudom, hogy Isten jó és szeretete, hűsége végtelen! Ebben a hitben megerősítettek a későbbi évek történései is! Éveken keresztül mérhetetlen fájdalom ért, évente temettem egy drága hozzátartozómat, szüleimet, húgomat, a férjemet, akinek osztoztam nagy szenvedésében is, mert daganatos beteg volt! De Isten akkor sem hagyott magunkra, mert ott volt velünk Jézus által a mindennapokban! Akkor találtunk rá a Keresztyén Média kiadványaira, abból kaptunk és merítettünk egymást megerősítő ígéreteket, ige magyarázatokat! Ezúton is szeretném meg köszönni az áldásos munkátokat! Többek között ezért is lettem állandó támogató és terjesztő is, mert általatok is megtapasztaltam, hogy Isten jó és szerető Isten! Megváltást ad Benne bízó és hívő embernek! Persze csak ha elfogadjuk és be fogadjuk Őt a szívünkbe Jézus Krisztus által! Mert Isten országa közöttünk van, a szívünkben kell keresni. Erőt ad a megfáradtnak és felüdülést a szenvedőknek! Köszönöm szépen, áldott és szép békés napot kívánok sok szeretettel!
Napról-napra keresnem kell Isten akaratát az életemben. Ez a mondat vált hangsúlyossá a legutóbbi írásból. Bizony, életünk folytatásában Jézus Krisztus személye legyen a fókuszban. A sok megválaszolandó kérdésemre Ő adja meg a választ: ha hiszek Benne és követem a tanításait.
Minden alkalommal érzem a Jó Isten segítségét, minden alkalommal amikor kérek Imát érzem a segítő láthatatlan kezet! Hálás Vagyok! Istennek, Önöknek!
Kedves Imaközbenjárók! Örömmel tölt el és hálás vagyok a szolgálatért, amit végeztek! Nem régen én is kértem imádságot azért, hogy a városunkban évente megrendezésre kerülő Contini koncert elől háruljanak el az akadályok. Őszintén megmondva én már lemondtam arról, hogy ez sikerüljön, de mégis megtörtént az áttörés! És ez nem az én érdemem, hanem a ti kitartásotoké! Dicsőség Istennek érte! És nekem tanulság. Köszönöm még egyszer hogy közbenjártatok értünk! Isten áldja meg a szolgálatot, és benneteket!
Kedves Mai Ige csapat! Nagyon köszönöm Nektek ezt a 4 napot! Csodálatos üzeneteket kaptam, szinte mindegyik megérintett. Nem egyszer meg is könnyeztem Isten szavait :) Szóval csak annyit szeretnék üzenni, hogy: köszönöm. Csodálatosak vagytok és a munkátok is egy igazi csoda! Sok áldást kívánok a továbbiakban is, és a Szent Szellem vezetését mind a munkátokban, mind pedig a magánéletetekben.
Nagyon szépen köszönöm ezt az üzenetsorozatot. Potyognak a könnyeim annyira megérintett az utolsó. Köszönöm Nektek és köszönöm Istennek, hogy kiválasztott és velem van! Áldjon meg az Úr Benneteket!
Úgy érzem, ez a mai üzenet az, amely számomra is pontot tesz a felmerülő kérdések végére! Már régóta ismerkedem a Teremtő Atyám miben létével és egyre jobban meg értem, hogy mindenütt és mindenben jelen van az életemben! Már bizonyosságot nyert a szeretete, a törődése, gondviselése és megváltás számomra! Nem kételkedem az ígéreteiben, igéinek igazságában, hogy az Úrnak semmi sem lehetetlen! Itt is csak megerősítést kaptam a megtapasztalásaimra, az Istennek hűségére! Nem a vallásomat élem meg, hanem a hitemet, hit által nézem az életem és így a kétségek választ kapnak, sőt megszűnnek! Nagyon sokat jelentenek az ilyen pár napos üzenetsorozatok, a Mai IGE magyarázatai is az élet dolgainak, összefüggések megértésében! Köszönöm szépen áldásos munkájukat! Áldott és szép békés napot kívánok sok szeretettel mindenkinek!