Az orvosok az életveszélyes állapotok közé sorolják a depressziót. Felmérések szerint minden
harmadik magyar ember szenved tőle. Mint fojtó szmog, rátelepszik társadalmunkra a
kilátástalanság, a veszteségérzet és a búskomorság. A gyógyszerek csak elfedik az igazi
problémákat, melyek ott dolgoznak a mélyben. A szakértőknek nincsenek igazi tartós megoldást
adó
válaszaik.
Ám létezik Valaki, egy gondviselő és szabadító Isten, aki pontosan látja, hogy mi a baj, és
Ő azt
akarja, hogy meggyógyuljunk.
3 + 1 napos e-mail-sorozatunk segítségével arra bátorítjuk a kedves Olvasót, hogy
Istenbe
kapaszkodva tegye meg az első lépéseket a depresszióból való szabadulás felé!

Nem vagy egyedül.
Nem kell mindent egyedül megoldanod!
Jézus is ismerte a magányt. Élete folyamatosan veszélyben volt. Volt idő, amikor úgy tűnt, elvesztette vezetői pozícióját és tanítómesteri státuszát. Barátai elhagyták. Aztán keresztre feszítve meghalt, és úgy tűnt, vele haltak az álmai és követőinek álmai is. Holttestét egy barlangba temették. A barlangban a legnehezebb a félelem, hogy sosem fogunk kijutni onnan, mert Isten elfeledkezett rólunk.
Isten üzenete neked is segít kitörni a depresszió és a csüggedés barlangjából, hogy egy áldásokkal
teljes életet élhess!
Kezdd el még ma a Soha többé csüggedés! c. 3+1 napra szóló ingyenes e-mail-sorozatunkat!
Iratkozz fel, hogy megkapd a sorozat leveleit e-mailben.
Nekem is nagyon jó esik hogy isten segítségével erősebb leszek mert már kezdtem fel adni de hogy olvasom és halgatom is isten üzeneteit sokkal jobban érzem magam köszönöm istenem Àmen ???? Hát nekem 2-honapja autó ballesetem volt és 8-bordám tőrt el most tudtam vissza menni dolgozni de ha nem imátkozok istenhez akkor lehet hogy tovább tart még most is fáj de tudom hogy ad erőt minden reggel vele kezdem a napot maiigge kiadványal olvasom és utána kelek fel és Joyce Meyer könyvét is olvasom és mindenkinek ajánlom nagyon jó köszönöm istenem hogy velem vagy mindig Ámen és önöknek is jó isten legyen magukkal Ámen ????????♥️♥️
Örülök neki hogy olvashatom a sorozatot és hozzá segít abban hogy ne látásban járjak hanem hitben, köszönöm és várom a lókövetkező sorozatot.
Bár megfogalmazni nem tudom, de minden üzenet a részetekről megérinti a lelkemet. Köszönöm Nektek a biztatást, úgy érzem a soraitokat olvasva jobb emberré válok, és mindig közelebb kerülök a mi Urunkhoz Istenünkhöz. Ámen.
Egyszerűen jó hogy vagytok! Sokat jelentenek nekem ezek a kis igék! Köszönöm!
Kedvesek Szavakba nem lehet önteni ezeket a csodálatos sorokat.Hálás vagyok hogy részese lehettem erőt adott a mindennapi gondokhoz. Bízom hiszem és tudom a betegségem ami van gyötrelmes viszont nem adom fel mert Isten itt van vigyáz rám és kiemel belőle.Mindíg nagyon várom az igéket mert örömkönnyeket csal szemembe. Isten adjon erőt egészséget ehez a csodálatos küldetéshez. Örök hálám mindenért.Rózsa
Annyira jó érzés volt ezeket a sorakat olvasni, hogy felébredt bennem a vágy, hogy másoknak is segítsek az üzenet megosztása által, ahogy az lehetővé válik. Szeretném azt, hogy ne csak nekem adjon bátorítást, hanem mindenkinek, akinek csak szüksége van rá a környezetemből. Szeretném, hogy mélyen belém ívodjanak ezek a sorok, ezért ki is jegyzetelem, hogy áldás lehesen mások számára is. Köszönöm csodálatos szolgálatotokat! Isten áldjon benneteket! Hálát adok értetek az Úrnak, és imádkozom, hogy addig bírjátok csinálni, amíg szükséges! Üdvölettel:Szij Ferencné/Andika
Hálás köszönet a Mennyei Atyának, hogy oly módon világítja meg elmémet, nyitja fel szememet, hogy ezen írásokat olvashatom. A Jó Isten Áldását kérem Önöknek. Szeretettel: Dóra
Nagyon koszonom ezt a sorozatot emn is igen elvoltam keseredve pproblemaim miatt de Isten erot ad vigasztal ezek altal koszonom hogy ti vagytok nekem Isten aldjon meg benneteket!