augusztus 20. csütörtök
augusztus 20. csütörtök
„…éppen a mostani idők miatt…” (Eszter 4:14)
Tudtad, hogy a Bibliában szerepel egy szépségkirálynő? És Eszter nemcsak az volt.
Százhuszonhét tartomány legszebb lányaként került a palotába. A király felesége lett. Aztán leleplezett egy gonosz tervet, amely a zsidó nép – a saját népe – kiirtására irányult: megmentette az embereket a biztos haláltól.
Hát nem unatkozott, az biztos!
Eszter története megmutatja, mennyire fontos jókor lenni jó helyen, és hogy a megfelelő embereknek milyen nagy szerepük van az életünkben.
Emlékezz erre a két dologra:
1. Okkal vagy ott, ahol most vagy
Ha úgy tekintesz az életedre, mint egy úszóversenyre (mert nincs idő másra, csak taposni a vizet), akkor mindig előre kell haladnod. De így egész életedben csak vizet és medencét látsz. Ez egy idő után rém unalmas lesz.
Ne gondold azt, hogy majd később eljön egy alkalmasabb idő vagy fontosabb lehetőség. Nem te választod meg az időket, lehetőségeket, hanem Isten.
Hidd el, az Örökkévaló okkal helyezett oda, ahol jelenleg vagy. Megbízása van a számodra, de erre nem lehet kapkodva, az utolsó pillanatban felkészülni. Már itt és most érdemes tanulni, formálódni, és lépésről lépésre arra menni, amerre ő vezet. Így a megfelelő időben a megfelelő helyen leszel majd, hogy Isten használni tudjon téged.
2. Isten embereket küld az életedbe, hogy vezessenek
Eszternek volt egy gyámja, Mordokaj, aki mentora volt, és ha kellett, számonkérte. Nélküle a lány talán soha nem ismerte volna fel az elhívását. Ő segített neki kilépni a komfortzónájából, felismerni a szükséget és a lehetőséget, és megtenni azt, amire Isten elhívta.
Ki a te „Mordokajod”? Ki segít megérteni, hol tartasz? Ki ismer téged eléggé ahhoz, hogy finoman helyreigazítson, ha rossz útra térsz? Ki bátorít, amikor legszívesebben feladnád?
Egyikünk sem tökéletes – ezért ad Isten barátokat, szülőket, tanárokat. Nagy szükségünk van rájuk!
És most?
Könnyen eshetsz ebbe a két végletbe: a) folyton a múlt miatt keseregsz és a veszteségeiden rágódsz; b) csak álmodozol egy jobb jövőről, és azt várod, hogy mikor jön már el a boldogság.
Tanuld meg megragadni a lehetőséget! Értékelni azt, ami most történik veled és körülötted! Akkor is, ha történetesen egy orvosi váróban ücsörögsz. Vagy ha nem pont olyanok társaságában vagy, akikkel szívesen töltenél időt.
Nem véletlenül vagy ott és velük. Akárcsak Esztert, Isten téged is vezet és használ, ha engeded!


Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések