július 27. hétfő
július 27. hétfő
„Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez.” (2Mózes 2:23)
Miközben ezt olvasod, emberek ezrei szenvednek. Halál, katasztrófa, betegség, veszteség, erőszak, nehézség, tragédia, kudarc – ezek az élet kemény valóságai. Valaki számára ez a pillanat is fájdalmat, gyászt, depressziót, csalódást, szomorúságot és nyomorúságot hoz.
A Biblia szerint ezen a földön mindig lesz szenvedés a bűn miatt. Még Jézus is azt mondta: „A világon nyomorúságotok van...” (János 16:33). Épp ezért nem az a kérdés: „Fogok-e szenvedni?” Fogsz, mert ez sajnos elkerülhetetlen. Az igazi kérdés inkább az, hogy: „Hogyan fogok megbirkózni a szenvedéssel?” Mert a nehéz időszakokra fel tudsz készülni előre, például azzal, hogy minél jobban megismered az Urat.
Nézd meg, mit tettek az izraeliták: segítségért kiáltottak az Úrhoz. Mózes második könyvéből megtudjuk, hogy amikor Isten népe szenved, azt az Úr látja, hallja, törődik vele, és cselekszik.
Az izraeliták sok éven át rabszolgák voltak Egyiptomban. Sokáig kellett várniuk az ígéret beteljesedésére, azonban a megfelelő időben megérkezett a segítség.
Az Úr szabadítása nem mindig akkor jön, amikor mi akarjuk, mégis mindig időben érkezik. Ha most szenvedsz, emlékezz: Isten időzítése talán más, mint a tiéd, és a megoldása sem mindig az, amire elsőre gondolnál, de ez nem jelenti azt, hogy Ő nem lát, nem hall, nem törődik veled. Nagyon is jól tud mindent. És cselekedni fog, méghozzá bámulatos módon!
Ismersz valakit, aki szenved? Kérd Istent, mutassa meg, hogyan segíthetnél neki! Isten Mózest használta arra, hogy megszabadítsa a népet – lehet, hogy téged is használni akar.
És most?
A lehető legerőteljesebb segítség, amit adhatsz egy embernek az, ha Isten elé viszed az ügyét, és közbenjársz érte. Ha mást nem is, de ezt mindig megteheted. Soha ne becsüld alá az imáid erejét! Ha tudnád, milyen sokat számít, abba sem akarnád hagyni az imádkozást!


Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések