július 24. péntek
július 24. péntek
„Azt tette, amit helyesnek lát az Úr.” (2Királyok 22:2)
Jósiás története elég durva háttérrel indult: az apja, Ámón egy erőszakos király volt, aki ellen az udvari tisztviselői összeesküvést szőttek, és a palotájában gyilkolták meg. Azután a fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe, aki ekkor mindössze 8 (!) éves volt. Ennek a fiúnak nem sok esélye volt jól indulni az életben. Egy mérgező, erőszakos és morálisan züllött udvarban nőtt fel, ahol nem voltak pozitív felnőtt minták. Egy szakember így jellemezte volna őt: rendkívül traumatizált, korai felnőtté válásra kényszerített, súlyosan terhelt, hatalmas megfelelési kényszerrel küzdő gyermek.
A Biblia azonban pozitív fordulatról beszél. Amikor király lett, Jósiás úgy döntött, hogy Istent fogja követni, és azt olvassuk róla: „Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra” (2Királyok 22:2). Így lett ő az egyik legkiválóbb király a Bibliában, aki „szívvel-lélekkel” az Úrhoz fordult, s aki Júda történetének egyik legjelentősebb vallási és politikai megújulását vitte véghez!
Mi ebből a lényeg?
Nem választhatod meg a családodat, de azt eldöntheted, hogy kinek a példáját követed, és hogyan élsz. A DNS-eidet a szüleidtől kaptad, de az Úr adhat neked egy új életet, egy új kezdetet. Ha az Úr gyermeke vagy, benned is működnek az isteni gének (ld. Efezus 5:1–2).
Nem számít, hogy hátránnyal indultál és hogy a múltad cseppet sem ideális. Minden esélyed megvan egy jobb jövőre, ha Isten megnyomja az újratervezés gombot!
Ő kész és képes is rá, hogy a jövődet reményteljessé és gyümölcsözővé tegye.
És most?
Hallgasd meg Caleb és Kelsey mashupját[1], és fogadd a szívedbe, amit ezek a dalok üzennek:
A történeted még nem ért véget, csak most kezdődött.
Nem a kudarc fog meghatározni téged, hanem Isten, aki a te Atyád és nagyon szeret.
Minden terhed és szégyened leteheted – már Atyád házában vagy!
[1] A mashup egy olyan zenei szerzemény, ami két vagy több zeneszám összeolvasztásából keletkezik.


Imádkozzunk együtt a 2026-2027-es tanévért! 🙏#maiige #imádság #neked #foryou #fyp #áldás
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
további visszajelzések