Mindenkinek szüksége van valakire

Ismered azt a bolti eladó típust, aki örömmel fogad, mosolyogva köszönt, segítőkészen sürgölődik körülötted? Úgy bánik veled, mintha te lennél a világ közepe, közben nem is gondolja komolyan, csak ez a munkája.

Néha mi is így viselkedünk. „Mesélj, mi van veled!” – kérdezzük, de nem érdekel a válasz. „Imádkozom érted” – ígérjük, de igazából nem tesszük. „Semmi baj, szóra sem érdemes” – mondjuk, közben meg majd’ szétvet a düh. 

Szerinted az emberek érzik a különbséget az udvariasság és az őszinte törődés között? Hát hogyne! Nyilván te sem szereted az üres, felszínes bájcsevegéseket, vagy ha folyton azon kell kattogni, hogy vajon őszinte a másik vagy csak megjátszott kedvesség van a gesztusai mögött. Amikor valóban törődünk valakivel, nem „kötelességből” vagyunk jelen az életében, hanem mert szeretjük őt.

A korai egyház így élt: tettekben mutatták meg a hitüket, és ez vonzotta az embereket.

Mi lenne, ha te is így tennél? Ha nem puszta udvariasságból érdeklődnél, hanem mert érdekel, mi van a másikkal, esetleg tudsz-e segíteni neki. Ha nem „jó emberként”, „jó keresztényként” igyekeznél viselkedni, hanem az az indulat mozgatna, ami Krisztusban is megvolt. Ha nem azért kedveskednél, mert akarsz valamit, hanem azért, mert jónak lenni jó. Ha nemcsak úgy tennél, mintha fontos volna a másik, hanem tényleg törődnél vele.

Törekedj arra, hogy olyan ember légy, aki nemcsak megjátssza magát, hanem tényleg kedves, tényleg segítőkész, tényleg érdeklődő! Így lehetsz valódi támasz mások számára. Mindenkinek szüksége van valakire, aki önzetlenül tud szeretni, akinek a tetteit és szavait nem kell gyökre vonni. 

 

És most?

Gondolj valakire, akivel mostanában csak „udvariassági köröket” futsz. Megkérdezed, hogy van, de igazából nem figyelsz rá.

Ma döntsd el, hogy őszintén törődni fogsz vele! Írj rá úgy, hogy tényleg érdekeljen a válasza! Kérdezz valamit, amire nem elég egy „jól vagyok” válasz. És ha azt mondod neki: „Imádkozom érted”, akkor tényleg állj meg egy percre, és imádkozz érte!