
„Amikor a németek megszállták Ausztriát a II. világháború idején (Anschluss1), a bécsi zsidók számára akkor ez a halálos ítéletet jelentette. Szombaton a bécsi főrabbi bevonult a zsinagógába, hogy felszólaljon. Abban az életveszélyes közegben, farkasszemet nézve a halállal – nem tudni, hogy véletlenül rontotta el vagy szándékosan – így kezdte a beszédét: »Testvéreim! A helyzet reménytelen, de nem komoly.« A közmondás eredetileg úgy szól: »A helyzet komoly, de nem reménytelen« – ám ő fordítva mondta. Ekkor mindenki elkezdett nevetni.”2 Van, amit már csak úgy lehet elviselni, hogy nevetünk rajta. Nem véletlen, hogy a zsidó kultúra tele van humorral. A zsidóságot rengeteg tragédia és megvetés érte a történelem során, mégis páratlan humorérzékkel rendelkezik. A humor a túlélés eszköze, mert mindent elviselhetőbbé tesz.
Bármin mész is jelenleg keresztül, létfontosságú, hogy megőrizd a humorérzékedet. Legyen szó egy elhangzó viccről vagy egy humoros filmjelenetről, azért nevetünk rajta, mert váratlan fordulattal találkozunk. Minden viccnek van csattanója, ez a meglepetés okoz nevetést. Amikor tehát azt kérem, hogy őrizd meg a humorérzékedet, arra gondolok: mindig légy kész fogadni a meglepő fordulatokat, amelyekkel Isten a könnyeket nevetésre fordítja az életedben. Nem marad minden olyan kilátástalan, mint amilyennek jelenleg tűnik.
Életünk legnagyobb csattanói még előttünk állnak – az Úr humorérzéke rá a garancia. Isten humora a csodáiban érhető tetten, azokkal nevettet meg bennünket. Jól példázza ezt Izsák születésének története.
Ábrahámot és Sárát huszonöt éven át kínozta a gyermektelenség fájdalma. Jóllehet „kerülőúton” Ábrahámnak született egy fia, Izmael, de közös gyermekre látszólag hiába vártak. Éltél már át hasonlót? Imádkoztál már hosszú időn át valamiért, amire késett a válasz? A hit ősatyja és felesége ezen ment keresztül, Isten pedig kivárt. Megdöbbentő, de egészen addig nem avatkozott közbe, amíg már emberileg teljesen lehetetlenné vált, hogy gyermekük szülessen. Ezen a ponton újból megismételte az Ábrahámnak tett ígéretét – kihangsúlyozva, hogy márpedig Sárától fog születni a gyermek.
Ekkor a százéves Ábrahám arcra borult, és nevetni kezdett (ld. 1Mózes 17:15–19). Később a kilencvenéves Sára is nevetett ezen az abszurdnak hangzó ígéreten. Olyan képtelenségnek tűnt, hogy az már vicces volt. Ám Isten komolyan gondolta a csattanóját, és nevet adott a születendő gyermeknek; Izsáknak nevezte el, ami azt jelenti: „nevetés”.3 Az a csoda, amit Ábrahám és Sára átélt, nevetést hozott az életükbe – Istennek ez a terve veled is!
A lehetetlen Isten specialitása, vagyis csodái a legképtelenebb helyzetekből bontakoznak ki. Ha kell, öt halból és két kenyérből tömegeknek ad enni, eltart a válságban egy kevéske lisztből és olajból, pusztában fakaszt vizet, meddőnek ad gyermeket, gyógyíthatatlan beteget tesz egészségessé, tragédiák után kárpótol a könnyekért, és képessé tesz újra nevetni. Ő a csodák Istene, számára MINDEN lehetséges!
[1] Ausztria erőszakos Németországhoz csatolása 1938-ban
[2] Ruff Tibor igehirdetésében hangzott el a szlovákiai Žiar Keresztény Közösség (Kresťanské spoločenstvo Žiar) gyülekezetben 2017. március 5-én. (https://youtu.be/MbHJCjs0p4A)
[3] https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/i-C9ECA/izsak-C9F44/
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.